Lapszemle, 1932. február
1932-02-09 [1382]
/ i'Tctneia napszemre, Február 6-7-i lapok. / 1932. február 9 . © Külpolitika. ' . • • •<•'! A_genfl leszerelési_konferencla elé terjesztett tV3J}cl§_j§vaslatok_teljes szövegét közlik a Temps és Débats A javaslatokat a lapok túlnyomó részben kedvezően fogadják, A_Temps_7 vezércikke hangoztatja, hogy akkor amikor Franciaországot militarizmussal, imperializmussal és a leszerelés elgáncsolásával vádolták ellenségei, Íme a francia kormány már a konferencia első napján olyan konkrét és technikailag megvalósítható javaslatokat tesz, mellyek az egész problémát uralnimfogják Ezzel a leszerelési politika kezdeményezését Franciaország vette a kezébe. A javaslatokban, melyek megfelelnek a f randakor mány eddigi felfogásának és az 1924-1 Protokollum szellemének ls, a legfontosabb az, hogy óriási erkölcsi és politikai hordereje lesz világszerter A javaslatok alkalmasak arra, hogy a Népszövetségül olyan nemzetközi szerv legyen, mely határozatait megfelelő eszközökkel végre is tudlja hajtani. A javaslatok amellett minden jóhiszemű nemzet számára lehetővé teszik azt, hogy biztonságuk követelményeit összeegyeztessék, fegyverkezési költségeik szükséges csökkentésével, A Temps reméli, hogy az amerikai nép is kedvezően fogja fogadni e javaslatokat, meéyleknek mindenesetre meglesz az a hasznuk, hogy megmutatja majd, milyei felelősséget hajlandók vállalni az egyes országok ebben a hatalmas békemunkában.- 4 Matin_7 hangoztatja, hogy a javaslat nem végleges egyezménytervezet, hanem csupán a további viták alapjául van szánva. Szükséges volt e javaslatokkal szinte meglepetésszerű gyorsasággal előállni, hogy elvágják