Lapszemle, 1932. február

1932-02-05 [1382]

ció sikertelensége több kárt jelentene, mint ez a várakozás, JS ponton utal az 19ü9-ben tett próbálkozás sikertelenségére, amelynek tanulságait azóta hasznosították és egyebek között örömmel állaplt­ja meg, hogy ma már teljes az egyetértés a Heimwehr és a Heimat­schutz-szervezetek között és ugyancsak megszűnt minden rivalitás a Heimwehr-vezetők között, úgyhogy ma mindenki elismeri Starhembe.g fővezérséget A beszélgetés további részében utalt-arra, hogy a Heimwehr-mozgalom híveinek toborozása sok akadályozó körülmény dacára ls kl&égitő,, igen sokan vannak, akik ma még kényszerűség­ből a szociáldemokrácia befolyása alatt állanak, de lélekben már a Heimwehr-mozgalom hivel. Különösen hangsúlyozza, hogy a szociál­demokrata wienl városháza, valósággal lidércnyomásként nehezedik a polgárságra ugy gazdasági tekintetben, mint a cselekvés és gon­dolatszabadság szempontjából. Ki meri jelentem, hogy még ez a gyenge és mindenképen békét kereső kormány is a wienl vörös város­• háza járószalagjára van fűzve, A tudósító ama kérdésére, vájjon le­hetőnek tart-e egy Heimwehr-akeiót kormánytámogatás nélkül, Fey őr­nagy azzal felelt, hogy a mai kormánytól nem is lehetne támogatást várni, véleménye szerint vagyat helyzet fog előállani, hogy a kor­mány a körülmények kényszerítő hatása alatt szép rendben visszavo­nul, vagy ha ezt nem teszi, a Heimwehr kényszeríteni fogja akár erőszakkal is, hogy helyét elhagyja. Enaaek dacára nem tartja való­színűnek, hogy egy ilyen energikus fellépést esetleg polgárhábóiu kövessen Ami az ő kinevezését illeti, nem csinál titkot belőle, hogy súlyos feladatokat biznak reá,* különösen ami Heimwehr-propa­gandának wienbenvaló irányítását illeti, amelynél a főváros y#rös vezetőségén kivül a zsidóság ellenakciójával kell megbirkóznia, A tudósító további kérdésére, hogy ^|§§puv?4]&ét majd elérkezettnek az

Next

/
Thumbnails
Contents