Lapszemle, 1932. február

1932-02-04 [1382]

Magvaror szág . Ducsicsot, az ni budape sti szerb köve t at t . kedden a sta ban­kettel búcsúztatták belgrádi politikai,. irodalmi és művészeti előke­lőségek Ducsics most érkezett Egyiptomból, ahol addig hazájának diplomáciai képviselője volt; Gavrilovic S; , a belgrádi tudományos a­kadémia elnöke felköszöntőjében hangoztatta, hogy Ducsics az a fér­fi, aki a Délszlávia és Magyarország közti magértést a legbiztosab­ban elő tudja késziteni': Eri bar képviselő hasonló szellemben beszélt s kifej te tta a két állam történelmi órdek-kapc scvL atait és azokat a szüksége s ságeke tj amelyek most és a jövőben agymásra utalják őket. Ducsics válaszbeszédében örömét fajezte ki, hogy őt választották bu­dapesti követnek; mert átérzi hivatásának fontosságát; Magyarország és a magyarság annyi kiváló szellemi tehetséggel mutatkozott be a legújabb időkben is a világban, hogy ő a maga részéről boldogan megy oda, ahol - ha nem 13 máról hol nap ra* de remélhetőleg nagyon rövid időn belül - meg fogja tudni találni a szellemi kapcsolatokat,. Azu­tán hosszasan ismertette azokat a rsményeit,, melyeket a két szomszéct­állam barátságának kiépítéséhez füz és azzal végezte beszédét., hogy bizik Magyarország belátásában és a maga becsületes, önzetlen és ő­szmte munkájában, amivel meg lehet majd teremteni a két állam jó­vandőbeli testvén együttmüködésétf/Maplő 4/ —g.J-sebbségi ügyek A késve érkezett D.V«/2/két kolumnán át isrrertetx az újvi­déki második sváb jelmezes estély fc - Egy másik közleményében ajánlja a német főiskolai diákok szövetségének tervét, amelyet a szövetség a Kulturbunddai együttesen akar végrehajtani t összegyűjtik a szerb ralom alá került nématség népd alait és kiadjak:. $ ' 1 1 " - '-•

Next

/
Thumbnails
Contents