Lapszemle, 1932. január

1932-01-25 [1381]

^J^J Külpolitika. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök szombaton székesfehérvári választói előtt beszámoló* beszédet mondott, amelyet a rasárnap megj* lent Beesés lapok nagy rés elet ességgel ismertetnek. A miniszterelnök ebben a beszédben külpolitikai megállapításokat is tett. Mindenek­előtt kijelentette, hogy az elmúlt fél esztendőben az egymásután kö­vetkező' világesemények az eg^sz világ gazdasági helyletét napról-nap. ra állandóan változtatták és bizonyt alánná tették. A német bankbuká­sok éta a Hoovar-féle moratórium, az angol f ont zuhanása, Angliának a vedvámoa rendszerre való áttérése mind olyan előre nem látható esem** nyek voltak, amelyek az egész világ pénzügyi éa politikai vezérkarát meglepetésszerűen érték. A meglepetések sorozata még korántsem mond­ható lezártnak, aminek következtében olyan bizonytalanság van a poli­tikai, gazdasági és pénzügyi téren, mint békeidőben talán soha. Bbbea a bizonytalanságban kénytelenek vagyunk pusztán szemlélő szerepet Já­szain, mert .ezekben a kérdésekben nincsen beleszólásunk, bár kétség­telen, hogy ezeknek a kérdéseknek a miként i megoldása sorsdöntő lesz a mi jövendőnkre is. Magyarország jövője a világesemények alakulása­tői függ ,de egyebet nem tehetünk, mint, hogy a legébetrebb figyelem­mel kisérjük as eseménye* kialakulását, hogy ezekbe akkor és oly módot kapósolédhassunk be, hogy létérdekeinket a lehetőség szerint megvéd­nl ée bintositant tudjuk. Majd rámutat, hogy as általános bizonyta­lanságban természetes következmény a pénz bizalmatlansága s amig ea a bizalmatlanság fennáll gazdasági javulásra nagyon kevés a kilátás. A magyar kormeny minden erőfeszítése, hogy a pengő-pénzérték állandó­ságát éa belső erejét biztosítsa, a a miniszterelnök a legnagyobb bi­m m,m~m~m—m «•• — - — -— -———-———---- — -— — — ealommal van aziránt, hegy ez le sikerül.A kereskedelmi szerződések

Next

/
Thumbnails
Contents