Lapszemle, 1932. január
1932-01-22 [1381]
A lengyel katholikus irók varsói kongresszusán Szidor Károly, a Szlovák főszerkesztője vett részt úgyis mint a nagyszám bati Szent Adalbert katholikus tót irodalmi egyesület képviselője. Szidor felszólalásában kiemelte, hogy a Szlovákok a XIX század elején végleg elutasították a cseh nyelvet és lengyel országhoz fordultak a mintákért. Az egész Stur Lajos generációja /Stur Lajos egyike azoknak, akik megteremtették a tót irodalmi nyelv alapjait Ref megj / élt a tót lengyel klasszikusokból, sőt Chalupka Sámuel/költő rásztvett a lengyel fölkelésben is. Végül hangoztatta Szidor,. hogy 1918, óta a lengyel ás csehszlovák érintkezés jó és reális uton van /Szlovák 21/ lia gyar nyilatkozat a magyar-leng yel határ mellett cimmel a Beneshez közelálló brünni Lidové Noviny /2l/ budapesti levelezője megjegyzés nélkül ismerteti Széchenyi Károly grófnak a Nemzeti Újságban megjelent cikkét a közös lengyel magyar határ szükségességéről. Krónika . * Eperjesen a rendőrség mult évi kimutatása szerint 21 ieőszakl sajtóorgánum jelent meg, közülük egy magyar, három szlovák,, öt szlovákmagyar és két szlovák-nőmet-magyar nyelvű. A mult évben 74 egyesület fejtett ki működést, 62 színházi előadást rendeztek, melyek közül tiz volt magyarnyelvű A város idegenforgalma a mult esztendőben feltűnő arányban apadt Az 1683 vendég közül 1310 magyar állampolgár volt.. /P 2£ Hirlap 21 /