Lapszemle, 1932. január

1932-01-22 [1381]

iparkodott megnyerni,. Á budapesti körökben aa a vélemény, hogy megfe lelő politikai garanciák mellett Angliának nem volna kifogása Ottó visszatérése ellen és olyan nézet is merült fel, hogy Bethlen gróf ta Ián azért mondott le oly könnyen miniszterelnöki megbízásáról, hogy szabadkezet nyerjen a tárgyalásokhoz, amelyeket mint miniszterelnök nem kezdeményezhetett volna Friedrich István pozsonyi tárgyalásairól a Zay-f éle A Nap /22/ munkatársa előtt kijelentette, hogy az erecimény • nyel teljes mértékben meg van-elégedve. Csehszlovákiának és Magyaror­szágnak a köleso "Los megbékülés útjára kell lépnie s azt tapasztalta, hogy erre a pozsonyi politikai körökben megvan a teljes hajlandóság Hazaérkezése után nyomban a sajtó utján és a magyar képviselőházban minden lehető uton és módon szivósan folytatni fogja akcióját, Nincsen olyan akadály, amely előtt megtorpannék, mert meggyőzőuésem, hogy más ut nincsen Ezért fogok Belgrádba utazni, ahol szintén hasonló szelleír: * ben folytatok tárgyalásokat, Prágai tartózkodása alatt a csehszlovákiai magyar kisebbség képviselőivel szeretett volna találkozni, de azok közül senki sem volt Prágábar Pozsonyban Ivánka &ilán nemzeti demokra ta képviselő keresett fel . akivel az egész témát megtárgyaltam Örör mel konstatáltam, hogy Ivánka is teljes mértékben rokonszenvezik kon­cepcióimmal és a kölcsönös megértést a két állam között sürgősen szük­ségesnek ta*tja.. "Belgrádi utam befejezése után rövic időn belül - mon - dotta i'riedrioh - újra Prágába érkezem, a hol hosszabb időt fogok töl­ teni. Természetesen néhány napra Pozsonyba is ellátogatok és akkor •m módomban lesz azokkal is érintkezésbe lépni, akikkel jelenleg fizikai okokból nem tudtam találkozni., !k 3eneshez közelálló brünni Lidové Noviny /20/ röviden megem­lékszik prágai és pojjsbnyi tartózkodásáról a megjegyzi, hogy ^riedrich nek üérer Iván iskolaügyi miniszternél tett látogatását azzal nagya­nasrlcna i rvtf i TÍD

Next

/
Thumbnails
Contents