Lapszemle, 1932. január

1932-01-22 [1381]

Csehszlovákiában az uj devlzarendelettel kapcsolatban az árubehozatalt engedélyek megszigorításáról a "Pesti Napló" közgaz­daságí rovatában rövid hirt közöl., amely szerint a behozatali enge­délyt a csehszlovák nemzeti bank adja s enélkul még hitelre sem lehet bevinni árut Csehszlovákiába, Az "Újság* közgazdasági rovatát A n T 4t • » «> u t ban azt irja, hogy két körülmény indíthatta a csehszlovák kormányt arra, hogy a rendeletet ne nevezze nyiltan behozatali 111 alomnak.Az egyik az, hogy a külfölddel szemben kissé szépítse intézkedését; a másik pedig az , hogy Csehszlovákiában igen fontos árukra mezőgaz­dasági tömegcikkekre és egyebekre ma is állanak fenn valóságos bevi. teli tilalmak. A cseh kormány ugyanis egyik kereskedelmi szerződés, ben sem adta fel a beviteli tilalmakhoz való jogát & nem csatlako­zott aliict a genfi nemzetközi egyezményhez sem, amely két évvel ez­előtt a forgalmi korlátozások megszültét és ének általános kötelezett, ségét akarta kimondani,? Nem egészen véletlen, mondja az "Újság* , hogy Csehszlovákia éppen aznap publikálja egész forgalmának, egész beviteléneks zigoru megkötésére vonatkozó rendeleteit, amikor Buda­pesten megjelentek a csehszlovák delegátusok, hogy befejezzék a rég. óta húzódó kereskedelmi szerződéses tárgyalásokat- A terjedelmes ti lalmi jegyzék élet beléptetése mindenesetre hozzájárul a helyzet tisztázásához és kétségkívül jobb, ha ezzel a tisztázott helyzettel számolni tudunk a szerződés finalizálása előtt? mintha amint más reláoiókbaa sajnos már ismételten megtörtént, hogy a szerződéses meg. állapodások megkötése után értek bennünket a forgalmat korlátozó kellemetlen aegl epet esek, » A .Duna-konföderációs tervekkei kapcsolatban a "Magyarság" mai wezéte ikkében részletese a-foglalkozik Csehország bels ő babaival és rámutat, hogy az /,uet5tri#>al és Magyar országgal folytatott- cseh

Next

/
Thumbnails
Contents