Lapszemle, 1932. január
1932-01-19 [1381]
« azért, mert csak. ezzel lehet megakadályozni azt, hogy Németországból fenyegető konkurrens ne fejlődjék. A jóvátétel ilyenformán maradjon tehát továbbra ls az a barbár szellemű megnyomorítás, az az iga, amelyet Németország nyakára kényszerítenek. A cikkíró hangsu- j lyozza, hogy Mussolininek e cikkeken keresztül elhangzott szavát mindenütt meg kell hallgatni anélkül, hogy azt a diplomáciai gyanakvás szűrőjén keresztül bocsátanak, mert senkisem fogja magát kisebbíteni, ha őszintén elismeri, hogy Mussolini helyesen látja meg a kérdést,meghallja és meglátja azokat ls, amit meglátni és meghallani esetleg nem sikerül nála kisebb kaliberű embereknek, akik amellett a választói törvények esélyeire felépített parlamentarizmushoz vannak láncolva. Ebben a Mussolini-féle javaslatban igazán semmi olyan sincsen, amely inkább akarna kedvezni egyiknek, mint másiknak, vagy hátrányosabb lenne egyik számára, mint a másik számára. Ez úgyszólván egy megszabadító javaslat, amely még Franciaországot ls, sőt különösen azt ls megszaoadltaná abból a politikai útvesztőből, amelynek tarthatatlansága már bebizonyult. Magyarország . Károlyi gróf miniszterelnöknek a parlament külügyi bizottságában elhangzott felszólalását, melyben válaszolva Buchinger szociáldemokrata képviselő kifogásaira, ismét energikusan hangsúlyozta az olasz-magyar barátság értékét, különös előszeretettel emelik ki a Corriere della sera /16/ és Triouna /17/ tudósításai. Bethlen grófnak római látogatása alatt a stefany számára adptt_ nyilatkozatát" az" összes" 17-iki" lapok" re produkálj ák~~ Ügyaneze k említik, nogy Mussolini bankettet adott Bethlen gróf tiszteletére.