Lapszemle, 1932. január

1932-01-19 [1381]

rich ellen,a cs ehszlovákiai i^gyara.ág __a^CTiba^ejjnek ellenére is biza__ lommal tekint fri edrich • tárggalás6l__glé\ Reméljük, hogy Friedrich nem hiába látogat el Prágába, Priedrich nemcsak Prágában szándékozik tár­gyalásokat folytatni, ~ irja a Hap •* hanem megbizható információink szerint a hét foly amán Pozsonyba is ellátogat, hogy & helyszínen ta­s_ nulmányozza a csehszlovákiai magyarság helyzetét/meggyőződják arról, hogy a szlovenszkói magyarság is azon az állásponton van, hogy az el zárkózottság politikája helyébe a megértés szellemének kell lépnie, i'riedrich egyébként jőltudja azt., hogy Szlovenszkőban éppen ugy mint Magyarországon a közvélemény a két állam közötti ütközőpontok eliminá­lását követeli. Ha ez rövidesen bekövetkezik, amiként be is kell kö vetkeznie, akkor a negáció álláspontjára helyezkedett Csehszlováki a:! magya r ellenzék lába alól kicsúszik a tala j, és az események azokat fogják igazolni, akik évek óta hirdetik, hogy a negáció helyett aktiv munkára van szükség.- Priedrich pozsonyi tartózkodásakor ellátogat A Szülővárosába Malackára is, ahol közeli hozzátartozói és rokonai lak­nak..- A Hap közli Priedrich István arcképét is, Priedrich István prágai útjáról a pozsonyi Hiradó /lo/, 8 Prager Tagblatt nyomán ad hirt és röviden leközli Priedrich István eddigi politikai szereplését. Bourgeois tábornoknak az*Echo de Baris"- ban Magyarorszá g,, titkos fegyverkezéséről irt oikkét nagy megelégedéssel kivonatban ismerteti az Ivánka féle Narodny Dennik /19/ ós a Benes-féle Cseszké Szlovo Pondéi nik c, hétfői lapja Aö/. m Jehlicska Perencz állítólagos u.i működési t arével foglalkozik az agrárpárti Yenkov /l7/« A lap többek között irja,hogy a magyar propagandistáknak egyik legfontosabb sztratőgiai pontja Bécs s ezért mindenáron a Heimwehrek hajlandóságát fenn akarják tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents