Lapszemle, 1932. január

1932-01-14 [1381]

K_ ü_l_p_o_l_i_t_i_k_a_^ Brüning kancellár jóvátételi nyilatkozatával a cen­^ _. trumpártl Germanla örömmel konstatálja, hogy a kancellár ál­lásfoglalását az egész német közvélemény Helyesléssel fogadta. Külpolitikai szempontból ma ez a legfontosabb: a nemzet egy­sége, a pártszempontok háttérbeszorItása.- A DAZ 13 a francia lapoknak azzal a kifogásával szemben, hogy a német kormány Franciaország kikapcsolásával e$ak Angliát tájékoztatta jó­vátételi álláspontjáról, megállapitja, hogy a berlini francia nagykövetet még az angol nagykövet előtt tájékoztatta a német kormány a maga álláspontjáról ugyancsak tájékoztatta a fran­cia kormányt a német álláspontról a párisi rémet nagykövet is A Frankfurter Ztg, 12 a francia sajtó tiltakozásaival szemben megállapítja, hogy mindaz amit Brünl-rg mondott, a básell szakértőbizottság jelentéséből önként következik. Különben a francia kormány maga december Ó-ám hasonló módon közölte a maga jóvátételi álláspontját, pláne ugy, hogy ezzel befo­lyásolhatta az akkor ülésező szakértőbizottságot, Brünlng nyilatkozatáról különben Franciaországba elferdített Reuter tudósítás érkezett először, ez magyarázhatja meg a francia sajtó felzúdulását. Ez az azóta Reuter által is megcáfolt tudósítás volt az alapja Flandln francia pénzügyminiszter éleshangu nyilatkozatának - A Kölnische Volkztg, 12 reméli, hogy most miután Németország álláspontja tisztázódott, a lausannei fconf erenc ia :• unkája is könnyebb le az. Németország nem mehet bele semminő kompromisszumos megoldásba, nem azért mert sosszakaratu, mert nem toállalhat teljesíthetetlen köte­lezettségeket. A francia idegenkedés Németországot nem hozza

Next

/
Thumbnails
Contents