Lapszemle, 1932. január
1932-01-02 [1381]
A Débats 31 említést tesz Bedeus bárónak a Népszövetség elé terjesztett naptárreforra tervéről A kommunista Humanlté 30 a legutóbb Budapesten cárgyalt kommunista pörökről számol be, melyeknek vádlott ív; Stern és Flschel, valamint 18 J^fju-kommunista, élükön Sebes Istvánnal voltak, K_ü_i^po„l^l„t^i_k^a„ r Doumer köztársasági elnök a diplomáciai kar újévi tisztelgő látogatása és üdvözlése alkalmából tartott beszédében utalt arra, hogy az 1932, év. első hónapjai súlyos áldozatolat hoznak majd a népekre és súlyos felelősiig elé állítják a kormányokat. Hangoztatta, mennyire szükséges volna a nemzetközi szolidaritáson alapuló együttműködési politika, amelyre Franciaország mindenkor készen áll, s kor látót e politikának csak saját stabilitása és az a meggondolás szab, hogy a hozandó áldozatok ne döntsék bajba azt az egyensúlyt, mely a békének értékes záloga, /virágnyelven a revizló elutasítása/ Feltűnően hangsúlyozta az elnök, mily nagy súlyt helyezne anra, hogy Franciaországnak ezt a nagylelkű és őszinte készségét megfelelően megértsék és értékeljék a külföldi államok, mert e szempontból a kétkedés káros volna, hiszen lelohasztaná a legnagyobb nekilendülést is és késleltetné a szükséges elhatározósok meghozatalát. Kérte a külföldi követeket, hogy világosítsák f,;l kormányukat és otthoni közvéleményüket Franciaország Igazi szándékairól mert csak a kölcsönös bizalmon alapuló nagy közös erőfeszítés vethet véget a mai válságnak. /Débats 1/.