Lapszemle, 1932. január
1932-01-11 [1381]
részint a Státus igazgatótanácsé tett közzé., részint — Balázs András jelentetett meg 192r-ban, Tudni kell ugyanis nogy a támadás a státus ellen már akkor megindult Onifisor Qhlbu egyetemi tanár a Pátriában intézett akkor sorozatos támadásokat a Státus ellen s követelte., ho&y az állam a L Státus tanulmányalapját a kolozsvári piarista templomot, a kolozsvári piarista gimnásiumot vegye haladéktalanul birtokába, mivel szerinte esek állami tulajdont alkotnak...Sőt igényt támasztott akkor a kolozsvári plébánia főtéri templomára is E támadásokra válaszol Dr^Balázs András s a válanzt később külön füzetben románul és magyarul is kiadta,, Hasonlóképen f igyelemremeltő a Nagyváradi Uapló lo 3$&entéöe hogy Holff1 bápal nu nclus felkereste Jorga miniszterelnököt é2 k ul t uszinl n 1 azt ért. akivel a státus ügyéről tárgyalt, Ugyanez a lap^valamlnt Erdélyi Hirlap lo jelenti, hegy bár Pop Valér erdélyi minisztert igazságügyminiszternek neve vezték ki az elhunyt ^amanglu helyébe, az eredeti tervnek megfelelően mégis Rómába utazik néhány napra a Vatikánnal tárgyalni a Státus ügyéről Ebből a szempontból figyelemreméltó Pop Valér minj.sgi.gr. nyJL, latkozata , melyet a Nagyvárad lőnek adott? "Tény az, hogy január végén Rómába utazom ; r a Státus jogihelyzetének tisztázása végett Részleteket nem mondhatok.- Azt azonban már most is leszögezhetem ; hogy szó sincsen vagyonelkobzásról és a kormány nem is gondolt soha * ilyesmire A római katholikus állampolgárok ezen igen kényes ügyét egyszer már el keli intézni és a román állam mlndeni cl fog követni hogy az alkotmányban leszegezett szabad v*3 lásgyakorlási jog, valamint az egyházjog Idevágó rendelkezés sei ne kerüljenek ellentétbe, hanem egy olyan megoldást