Lapszemle, 1932. január
1932-01-09 [1381]
A szlovák művészkörökben most mozgalom indult meg.,amely azt követeli ^ a szobor-bizottságtól, hogy ne álljon el eredeti szándékától, A mozgalom vezérei azzal érvelnek,., hogy amikor Öt éwei ezelőtt a. prágai Szmetana szobor pályázatát vürták, ebből szintén kizárták a :zlovák müvésze>et /K 8 / St ribrny hivei népgyűlést rendeltek a prágai Zsófia szigeten január 7 „én, amelyen körülbelül 6000 ember vett részt Stribrny háromnegyed órás beszéde után a gyűlést feloszlatták ^rre a gyülé :en résztvevő] tüntetve a belváros felé vonultak nemzeti dalolt énekelve és Stribrnyt éltetve,. Erős rendőri készültség a tömeget szétoszlat IÍ A ruszinszkéi autonómia körül. ,. A legu+'őbbi napokban erősen for^alkozott a sajtó kortya] képviselő lapjának a Russkij Visztniknok azon hirével, hogy egy * Benes külügyminiszterből t Szlávik belügyminiszterből,^«ls3ner i,g&z- -m ságügymini3ztérből-, Dérer iivolaügyi miniszterből és Srámefr unifi kációs miniszterből álló bizottság márciusig előkésziti a parlament számára Ruszinszkó autonómiájának törvényjavaslatát ugy, hogy még ez év folyamán jri lehetne irni a ruszin szojmválasztásovat /l.dec 23 -i lapszemlét/ e A Hodzsa féle Szlovenszky Peniilk /&/ most cáfolja ezt a hirt s azt irja, hogy az ügy egészen más>ént áll, mint ahogy a sajtó pertraktálta. Az úgynevezett ruszin bizottság, amely eredetileg három tagból állott,. Benes Szláviv és Dérer miniszterekből, később i-lsissner ós Srámek miniszterekkel ki volt bővítve, azt azonban nem a ruszinszkói autonómia speciális javaslatának kidolgozásával biztá""- «aeg 4 hanem általában a ruszin ügyedet bizták rá A két jogi reaort minisztereit az.ért vonták be a bizottságba, mert az jogi ügyekkel fog fag lal 1 ózni A ruszin autonómia irja a Pzlovenszky D«*llc jtfiráltalán ' ^ • .'mm. mm