Lapszemle, 1931. december

1931-12-22 [1380]

elégtétellel állapítja meg, hogy a bevándorlásnak a minimumra való korlátozásával sikerült a munkaerő beözönlésének gazdasági veszedelmét teljesen megszüntetni A miniszter erősen kifakad az"ameri>aiatlan n saervezetev ellen, melyek ma r-acs propagandával igyekeznek elgáncrolni a nemkívánatos elemev deportálását Az év folyamán 18000-nél több idegent deportáltak és több ezernek, akiket szintén deportáltav vol­na megengedte 1 ', hogy Önként távozhassanak,, A bebocsátott idegenek szá­ma a jelentés szerint a mult évhez 1?5 arányban viszonylik-. AZ 1913 vorlátnélvüli bevándorlás mellett beengedett 176,262 bevándorlóknak júniusban júniusi számával szemben ez idén/mindössze 3534 bevándorlót bocsátottak be.. Jelentésében a miniszter az újonnan polgárosodott idegenek védelmé­re az újlenyomatés polgárpapir bevezetését sürgeti Hilpolitika A gazdasági világkonferenciával szemben, melynek összehívását MacDonaíd pendítette meg a londoni alsóházban, Washington a New-York foglal Times /10/ szerint tartózkodó álláspontot/és a konferencián való rész­vételét elsősorban anna 1- programmjától, főleg az adósságok ét védvám kérdésének mikénti beállításától teszi függővé A washingtoni admi nisztráció idáig ugyanis ellene volt a világkonferencia eszméjének abból indulva ^1, hogy a Milönböző problémádat az érdeveit fele 1­r akad az v önnyebben el tudnák intézni egymás között. De azért/amerikai ezat-ér­tők között/olyan, ai-i egy általános konferenciát célszerűbbnek tart Ameriva töhát egyelőre csak a fejleményeket figyeli ée továbbra is ^ azt az álláspontot vallja, hogy Európának elsősorban a jóvátételi kér­dést kell tisztáznia., Ha azután az adós országok egyezményeiknek reví­zióját i-ivánnák, akkor Hoover elnök inkább lesz abban a helyzetben, hogy pártolólag terjessze a kongresszus elé az adósságegyezmények re~ viziós bizottaágánav újból való felállítási indítványát.

Next

/
Thumbnails
Contents