Lapszemle, 1931. december

1931-12-18 [1380]

•^élőállat- és a húspiacon grasszál. Külpolitika A romániai politikai életet ismerteti bukaresti keltezésű . vezércikkében a Prager Presse és örömmel állapítja meg, hogy az el­lenzék dicséretreméltó szolidaritást mutat a kormánnyal való megé­tést illetőleg a nagy nemzeti politikai kérdésekben- Ez a megértés és összhang kifejezésre jut Románia külpolitikájában is A román kormány ismételten kijelentette, hogy szilárdan kitart az eddigi külpolitikai irányelvek mellett, és pedig a oéke megóvásának jel­szavával támaszkodva az érvényben lévő békeszerződésekre, valamint Románia uarátainak szövetségére h ciki: ezután idézetet közöl, de nem mondja meg kitől, amelyben igy szól- "Aki a békeszerződések reviziója érdekében dolgozik, az nem dolgozik a békéért hanem há­^uorut készít elő, amely a népeknek szerencsét nem hozhat " A volt magyar miniszterelnöknek, Bethlennek legutóbbi kihallgatása Carol királynál, az egész román sajtónak, mint az ország közvéleménye kifejezőjének alkalmat adott annak hangsúlyozására, hogy Roma la kitart az eddigi tradicionális külpolitikai irányvonal mellett jk prágai egyetemen tanuló jugoszláv diákok Jugoszlávia' nevü egyesületének öt tagját - mint a Bohemia/16/jelenti - a rend­őrség letartóztatta, maja pedig az országból kiutasította, mert ki­derüli róluk, hogy élénken agitáltak a jelenlegi jugoszláviai re­zsim ellen és e hónap elején a jugoszláv lobogó: az egyesület he­lyiségénői letépték és elsikkasztották Magyarország Gratz Gusztáv Franciaországból hazatérőben rövid időt töl­.tött PrágáDan és felkereste Benes külügyminisztert. Ez a látogatás - mint a Prager Tagülatt /1G/ irja - Hantos propaganda-körutja után OUS7ÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents