Lapszemle, 1931. december

1931-12-18 [1380]

foratg ftwg*óT prágai látaguSáeérfl a cseh lapok eddig még nem tetteit említést, Szüllő Géza Gratz Gusz­távnak a napisajtéban megjelent nyilatkozatáról a Prágai Magyar Hír­lapnak /17/ a következőket mondótta; Grata volt magyar külttgyminisz ter ur azt mondótta, hogy a szomszéd államoknak gazdasági közeledése minden kétségen felül álló okosság. Ez a vélemény fedi as itt lévők­nek is a felfogását 0 Ámde mindennemű szerződésnél feltétlen szükséges az úgynevezett anlmus contrahendi, a becsületes szerződési vágy,amely minden mellékcél nélkül nem akar egyebet, mint azt a jogügyletet,amely a szerződésben le van fektetve 0 Ha a szerződés nem cél, csak eszköz, akkor már nem lehet olyan kritika nélkül elfogadni, amint azt Grata Gusztáv képviselő ur tette, Emellett minden szerződésnél még egy má­sik tényt is szamba kell venni, még pedig azt, hogy mindkét fél egyen* ló erős 63 egyen lő szabadságot élvező legyen. Mert ha ez nincs meg tf akkor jönnek létre az úgynevezett sooletas leoniták, vagyis olyan szerződések, amelyet az oroszlán köt a báránnyal. Ezt is számba kell venni és valószínűleg ez az oka annak, hogy mind a volt magyar kor­mánynak, mint pedig a jelenlegi magyar kormánynak a véleménye nem azc nos Gratz képviselő ur gondolatával,- amit különben ő maga is loyá­lisan elismert - mert ha az lenne, akkor valószínűleg ma Grata lenne ott a külügyminiszter, A kormánypárti Heggel /Ví/ közli a "Magyarország 1 jelentés ét ? melyszerint Gratz Gusztáv Benes külügyminiszter előtt tervet fejtett ki Magyarország,Ausztria és Csehszlovákia gazdasági együttműködéséről és hogy Benes készségét jelentette ki azirányban, hogy a kérdésnek ilyen természetű megoldásával bővebben foglalkozzék, ugyancsak a Heggel *Egy prágai találkozásról* címmel Írja, hogy nem fontos, hogy Grata volt magyar külügyminiszter látogatása

Next

/
Thumbnails
Contents