Lapszemle, 1931. december
1931-12-17 [1380]
járulni az angol gazdasági krízis sulyosbbitásához, AZ indiai pia- *cok elzárkózása az angol Ipar termékei előtt lényegében az angol Indusztriális tevékenység sorvadását fogja előidézni, amivel együtt fog járni a munkanélküliség növekedése ós az angol pénz további értéktelené dése . Beszéde további részében, mintegy panaszkodva emll- ^ tette, hogy Európa nem valami nagy érdeklődéssel és megértéssel kisérte eddig a hindu nemzeti mozgalmat, pedig India nemzeti függetlenségének megvalósulása messze kiható esemény lesz elsősorban Ázsiára, de Európára nézve is..*.. Figyelmet érdemel Gandhi kijelentéseinek az a része ls, ahol határozottan hangulyozta, hogy kizártnak tartja, hogy a hindu nacionalista mozgalom nyomában bármiféle kommunista színezetű, vagy sugalmazásu megmozdulás keletkezhetne. Itt őszintén bevallotta, hogy tulajdonképen azt sem tudná megmondani miben áll a kommunizmus, azt azonban állithat ja, hogy ennek Indiában nyoma sincs és nem is lehet. Kijelentette végül, hogy a hindu nemzeti mozgalom határozottan a mechanizált civilizáció ellen van, mert meggyőződése, hogy a géptechnika fejlődése mindjobban rabszolgájává teszi az embert és épen ezért a kézimunkához való visszatérést hirdeti.. A lengyel legionáriusok római látogatásáról s Mussolininál való tisztelgéséről, stb. a 15-ikl lapok bő tudósításokat közölnek. AZ olasz-francia határállomáson - mint a 15-iki lapok Írják - a Párts-rómal gyorsvonaton a fasclsta vasúti milícia őrei < letartóztattak egy Mazzocchi Guldó nevü milanói származású állítólagos festőművészt, aki festékes kazettájában 5 pokolgépek gyártásához szükséges kellékeket rejtegetett. Már első kihallgatásánál bevallotta, hogy a párisi antlfascista központ megbízásából utazott Itáliába azzal a feladattal,hogy a robbanó anyagokat Itáliai bl-