Lapszemle, 1931. december

1931-12-12 [1380]

sági válságát Bármi történjék a jóvátételei-kel, ez pillanatnyilag nem ^ változtatna a válságon, Nem állhat meg az az állítás sem, hogy a bé­keszerződések idézték elő az államok- között fennálló ellen tő tevét és ha ezek az ellentétek elsimulnának, végetérne a válság is.. Még ha a béveszerződése^et például a külügyekben módosítanák is, azonnal bekö­• vetkeznék az ellenségeskedés a másik oldalon ős a harc tovább folyna, Végül Benes a vita során hozzá intézett kérdésekre válaszolt /HtraőóH/ ViskovszVy nemzetvédelmi miniszter a leszerelés kérdéséről nyilatkozott a szenátus költségvetési bizottságában.. Viskovsaky töb­bek között kijelentette, hogy Csehszlovákia éppen olyan mértékben fpgja a leszerelést végrehajtani, mint a többi államok. Természetesen a teljes loyalitásnak előfeltételnek kell lennie és arról először meg '-el! győződnünk Ka ma jönne megfelelő garancia a béke mellett, akkor holnap már a világ gazdasági válságának a felét lehetne liquidálni, A leszerelési konferenciához való előkészületek folyamatban vannak. /Venkov 11 / Ugyancoar Viskovszky miniszter a bizottságban kijelen tette hogy takarékossági biztost neveztek ki, aki közvetlenül a nem­zetvédelmi miniszter fennhatósága alá tartozik és aki arra fog ügyelni ho fc y minden egyes osztályban a legnagyobb takarékossággal járjanak el ás ne csináljanak fölösleges ki a dásovat A tényleges katonai szolgála­ri idő leszállítását illetőleg kijelentette hogy itt nem a pénzügyi rész a döntő /Venkov 11./ Udrzsal miniszterelnök , Ruszinszkő kérdésével foglalkozott a szenátus költségvetési bizottságának december 9 i Ülésén Udrzsal ki jelentette; 'hogy e kér dóskomplexumot illetően Benes külügyminiszter elnökletével tanácskozások folytak s 5 tuaga már infor máléd ott az ügyről 3 amennyiben csa'- lehetséges, .g yorsan ,, men is f-g far oldani a ruszinszkól problémát P-uszinszkó számára nagymérvtí ter­vet kidolgozni nem könnyű, a kormány azonban minden tőle telhetőt

Next

/
Thumbnails
Contents