Lapszemle, 1931. december

1931-12-12 [1380]

Az Ellenzék /12/ azt jelenti, öogy a képviselőház már meg is szavazta a költségvetést, üe a Déli Hirlap /12/ tu aősitésáből inkább arra lehet következtetni hogy csupán a költségvetéssel kapcsolatos egyik törvényjavaslatnak meg szavazásáról van sző még pedig arról mely az állam i ele Hl 1 ^£!S t liJ£^ en í£IligÍ5^^~iÍ^^-^-—— gekr e hár 11; 3 a át Ennek a törvényjavaslatnak a megszavazása is puccs sze rüen történt amennyiben a Ház elnöke egy állítólagos in ditványra hivatkozva mely a vita berekesztését javasolta egyszerűen szavazás alá bocsátotta a törvényjavaslatot a nélkül hegy további felszólalásokat engedélyezett volna A törvényjavaslatot ugyanis a többségi pártok sorából is e rősen támadták olyannyira.- hogy maga Argetolanu pénzügy miniszter kijelentvén „"Itt minden vita felesleges ' w le­. mondással fenyegetőzött azon esetre, ha a törvényjavasla > tot nyomban meg nem szavazzák. Előzőleg a magyar párt részé ről L aár Fereno támadta erősen a javaslatot beszédét a zonban" a Déli Hirlap /12/ csak röviden referálja el azzal' hogy hangoztatta miszerint ez a törvény borzalmas módoi ltja anyagilag a kisebbségi lakosságú községeket A mezőgazdasági adósságok kon vertálásáról, szóló tör_ vény javaslatot benvu .itotték a parlamentnek a Cuvantul /ll/ szerint A pénzügyi helyzetre jellemző adatként említi a Bras' sói Lapck /ÍZ/ hegy már nemcsak h* gy hátralékban vannak hónapok óta a köztisztviselői fizetésekkel és nyugdijakkal' hanem ezúttal Kolozsmegyében a köztisztviselők csa k fél fi zetést kaptak mert nem folynak be az adok a mult hónap

Next

/
Thumbnails
Contents