Lapszemle, 1931. december

1931-12-11 [1380]

velezője tendenciózus beállításban ismerteti a magyar gazdák szorult helyzetét, a gabonában,az állatokban beállott nagy olcsóbbodást, Meg­említi röviden Szilágyi és Dinnyés képviselők beszédét, valamint a Pesti Hirlapban egy falusi jegyzőnek megjelent nyilatkozatát, mely­szer int a vidéken sem az adót szedni, sem a végrehajtásokat foganato­sítani nem lehet. Végül azt mondja, hogy Dróhr volt államtitkár ügye megmutatta, hogy a csalások és hamisítások a pénzkezelésnél régi szokás a központi hivatalokban., Megemlíti még, hogy a puccsistá­kat ezúttal tizenharmadszor fogták meg, mert tizenkétszer szabadon­bocsátották őket és most sem fogják őket felakasztani. A magyarországi szociáldemokraták kongresszusáról rövid beszámolót közöl a Benes-féle Szlovenszky "Vecsernik A°/"193£~ ben. vagy demokrácia, vagy forradalom less Magyarországon* - a Szlovák A 0 / pedig "'1932:forradalom Magyarországon* cimmel,. Viskovszky a kisantant államo k hadseregének .ióviszonváról, Viskovszky nemzetvédelmi miniszter december 9,-én fogadta a Prá­gában időző jugoszláv és román katonai delegáció tagjait ős a hozzá­juk intézett beszédben rámutatott a rendszeres és szoros együttmunkál­kodásra ás a jó viszonyra, amely a három hadsereg között fennáll. Ez az együttmunkálkodás kétségtelenül hozzájárul a kisantant védelmi készültségének kiépítéséhez, /R,10,/ A csehszlováké-takarékossági bizottság működését érdekesen birálta a szenátus költségvetési bizottságában Krasz cseh néppárti szenátor* Earasz többek között kijelentette, hogy már hat éve működik a takarékossági bizottság, a mely.eddig összesen 1Q..ÜOO koronát takaritott meg, ezzel szemben a bizottság kiadása meghaladj a, az egy millió koronát . Ez a bizottság elrendelte az állami autók szá­mainak átírását, hogy a nyilvánosság ne tudja ellenőrizni a felesleges

Next

/
Thumbnails
Contents