Lapszemle, 1931. december
1931-12-31 [1380]
sohasem akartak és akarnak Olaszországhoz csatlakozni, mert nagyon megvannak elégedve helyzetükkel a francia uralom alatt Éppen ezért nem kell túlságosan felindulni emiatt az olasz propaganda miatt, melynek nagyhatása úgysem lehet, csak éppen az a különös, hogy az olasz kormány ezt a propagandát türl, j» közben pedig barátságról, megegyezésről, nemzetközi együttműködésről beszél A Vatikán felé is tesz egy csípést a lap protestáns levelezője /Gentlzon/ elmondja ugyanis, hogy egy Idő óta a korzikai püspököt a szokásos időszaki beszámolókra Rómába nem a többi francia püspökkel együtt hívják meg^ hanem az olaszokkal együtt. Megdicséri a Vajbikánt a szabadkőműves Ere Nouvelle 28 vezércikke, mert az angol és francia főpapok az utóbbi időben megjelent nyilatkozataikban és pásztorleveleikben ^ a leszerelés és biztonság kérdését a francia álláspontnak megfelelő szellemben tárgyalták. Jó volna ha a Vatikánnak ezt az állásfoglalását Brünlng és a német centrumpárt is megszívlelné. M£SXaj?ország_ut ód államok. A débats 30 ismerteti a budapesti Rejggel és R_egge_» 11 Ujsá_g kommentár j_át Be_thleji__gjóf é_s_J3e_n_e_s_ j^JL" laJ:kj>z_ajtaJLh_o_z_ ~ Ugyanez a lap tudósítást közöl arról, hogr a transzfermoratórium következtében rendelkezésre álló tőkéből elsősorban a }'^ISPJ^XP^J'^J'3^I [ ^^J'J kamataikból pedig ™ a külföldi hitelezőket kívánja kielégíteni a Nemzeti bank Sáji_do_r sz_e r b_JcJLrály feleségestől yJ-s^zay^azott_ Belgrádba s a Petit Fajistejp_ 29 ujabb magasztaló cikkben lelkesedik a szerb Király lebilincselő egyéniségéért és ural-