Lapszemle, 1931. december

1931-12-03 [1380]

Ez a tudósítás ls kiemeli, hogy ennek az egész ügynek mozgatói még nincsenek a letartóztatottak között, hanem a háttérben bujkálnak, A Bohemia /l/ szerint is igen zavarosak és homályosak ennek a puccs­kísérletnek állítólagos politikai céljai. Minden valószínűség sze­rint ehhez a mozgalomhoz olyanok is csatlakoztak, akik remélték, hogy ezen akció révén szélső baloldali terveiknek is egyengethetik az utat. A keresztény szocialista Deutsche Presse /l/ Idevonatkozó tudósításának már elmében kiemeli, hogy az ügynek inkább holmi hisz­térikus harang-félreverés színezete van és a leleplezett puccskísér­let mögött politikai háttér nincsen. Ezekkel a hirekkel kapcsolatban a Prager Presse /%/ buda­pesti keltezésű hirt közöl, melyszerint Halts nyugalmazott tábor­nok, aki annakidején a frank-ügyben szerepelt és ebbe a puccskísér­letbe is belesodródott, öngyilkosságot követett el. A hirt azonban fenntartással közli. Már a budapesti csehszlovák követség is érdeklődött a Nem­zeti Banknál, hogy számítani lehet-e a csehszlovákiai szállítók számlaköveteléseinek megfelelő kiegyenlítésére, mert, mint a Prager Tagblatt /!/ Írja, a legutóbbi két hónapban csak 1.6 millió cseh korona értékben törlesztettek cseh számlaköveteléseket, pedig a Magyarországra jött cseh árukért legalább is 4G millió cseh koro­nát kellett volna már átutalni. Ugyancsak a Prager Tagblatt /!/ közli azt a budapesti ér­tesülést, hogy az orosz delegátusokkal folytatott árucsere-tárgya­lások sikerrel kecsegtetnek, jóllehet egy végleges megállapodás elé még bizonyos elvi akadályok hárulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents