Lapszemle, 1931. december

1931-12-01 [1380]

magyar kisebbség eddig szinte elrejtette Pedig ez olyan önvédelmi erőt adhat, , ami az jrész erdélyi magyar­ság érdekében értékesíthető.' 1 Az erdélyi rjom.fc ath * Státu s ellen J org a állás­foglalását, amiről a szemle már hírt adott az Brdélyi Hírlap 28 is jelenti a árumul Nou alapján A hiradást a Keleti Újság 29 némi kétkedéssel fogadja A Drumul Nou szerint ugyanis Jorga kultuszminiszter elutasította a Státus alapszabályainak elismerését és ezzel egyidejű­leg elutasította a legutóbbi státus-ülésen hozott hatá­rozatok jóváhagyását A Keleti Újság szerint a határcza tok jóváhagyásának kérdéséről szó sincsen Az egész hir ,j aás csak onnan szár mázhatik, mert a Státus képviseleté ben ennek egyházi és világi elnöke Msjláth püsnök és Gyárfás szenátor Bukarestben tárgyal Jorgával akit fe] akarnak világosítani, hogy P státust illetően tévedés be ejtették. Dc azért másnap a keleti Újság 30 is slis­meri hegy Majláth püspö k a k irály elé vitte az ügyet és a görög kathoilk us püspök i_ karral 1s_megbeszéléseke t í£iZÍil£U.i Kiismeri a lap azt is hogy a Gnibu Qnlslfoi ált öl szított Jorga-féle akció a státus autonómiába ellei irányul Éppen ezért a Keleti Újság §9 0. tendenciózusan ..amis román beállítással szemben a St á tJis tört énelmi múltjáról ad kénét Az igazság az. hogy az erdélyi rom kath Státusnak L866-ban történt újjászervezése őt a elsősorban 1867-ben a magyar király mint a katholikus egyház legfőbb kegyura utána 1873-ban a magyar kultusz-

Next

/
Thumbnails
Contents