Lapszemle, 1931. december

1931-12-01 [1380]

K^T^y Belpolitika. j A leleplezett puccskisérlet megszervezéséről és leleplezé­séről a november 28-án történt letartóztatásokkal kapós olatban ille­tékes helyen a kővetkező felvilágosít ást adták; A m.kir.államrendőr­ség a nyomozó hatóságokkal karöltve kb. egy év óta figyelemnél kiséit egy szervezkedést, amely a közvélemény fele hazafias jelszavakkal dolgozott, rejtett oóljai azonban,amint az mindig jobban és jobban kiderül, olyan természetűek voltak, amelyek részben a meglevő társa­dalmi rendet veszélyeztették, részben pedig közönséges bűncselekmény nek voltak minősithetők*. Néhány héttel ezelőtt ez a mozgalom, amely eleinte még igen szétfolyó volt konkrétebb formát öltött s ekkor a rendőrségnek felhívás jutott a kezébe, amelyet állítólag meglevő az országgyűlésben azonban nem képviselt politikai pártok nevében adtak ki,amelyeknek hangja nyilvánvalóan a jelenlegi politikai és gazdasá­gi rendszer ellen irányult. A hatóságok tudtak arról, hogy a legutób bi hetekben már végrehajtó bizottság is alakult, amely hivat ott lett volna a mozgalmat vezet ni ós annak sikerét biztosítani* Innék a végre* hajtó bizottságnak Vannay László gazdászati tiszt, Molnár Ferenc ut­biztos, Ráad Árpád magántisztviselő, Tóth Ferenc vívómester. Kovács Sándor kőműves és Polyák Jenő elektrotechnikus voltak a tagjai* E.­zek az egyének a forradalmi időkből ismertek, egyrészilc már büntetett előéletü, Amint az eddigi vallomásukból kitűnik, tervük az volt,hogy hamisított parancsokkal beférkőznek a honvédség és a rendőrség lakta nyálba, ott fegyvereket igyekeznek szerezni, ezek segítségével magu­kat a karhatalmi központok, a középületek posta, távírda, rádió bir­tokába helyezik, azután diktatúrát, még pedig valamilyen szovjetrend szerű államberendezkedést lépt étnek életbe. Az anyagi eszközökről ugy vél^k gondoskodni, hogy a Nemzeti Bankot és a magánbankok pémz-

Next

/
Thumbnails
Contents