Lapszemle, 1931. november
1931-11-03 [1379]
nemzetiségű polgárok akarnak gyűlést, vagy felvonulást tartani, amikoris valósággal csendőri megszállás alá helyezik az illető községet sót ami még rosszabo, rendszerint a legutolsó pillanatoan tiltják meg annak megtartását. Mindezek a szigorú óvrendszabályok azonban eszébe sem jutnak a hatóságnak, ha cseh manifesztáoiokról van szó. így néz ki a nemzetiségek egyenjogúsága a gyakorlatban. A t ur 6c z s ze n t már 1011i t ót de klaráció egy kori aláirói_ _ -ciint_ a G-renzDote /!/ a Slovak nyomán közli 7 október 30-án ismét összejöttek a turóczszentmártoni Tátra-bank történelmi nevezetességű nagytermében, hogy a csehek és tótok egyesülésére vonatkozó 13 évvel ezelőtt ugyanitt aláirt deklarációnak a tót és cseh nép viszonyára vonatkozó egyes homályosabb kitételeit megmagyarázzák, illetve megvilágosítsák. Ennek tisztázását sürgősnek vélik azért is,mert az akkori 106 ailiro közül már csak 70-en élnek és elejét akarják venni annak, hogy a tótok deklarációját később a tót nemzeti érvényesülést célzó mozgalmak ellen félremagyarázásokkal kijátszhassál;. Külpolitika . A Bohemia /öl/ közölte elsőnek a Telegrapn Union ama értesülését, melyszerint benes külügyminiszter tapogatózik egy osztrák cseh megegyezés felé, AZ 1-1 lapok ezzel a híreszteléssel-szemben kategorikus cáfolatot közölnek, Seipei volt osztrák kancellártól közöl vezércikket a ueutsohe Presse /öl/, aki ebben a cikkben egy uj társadalmi rend és erkölcsi világfelfogás kialakulását vár-ja és reméli. A Borah-féle ismeretes nyilatkozattal szemben a Prager Presse /31/ siet felvonultatni egy másik tekintélyt és pedig maurice Muret svájci Írót, újságírót a Journal des Debats külpolitikai levelezőjét, stb., stb. aki egyebek között kijelenti, hogy a Borán