Lapszemle, 1931. november
1931-11-16 [1379]
_A^A^X^riJ2Mi^jJLé^s£Ml4i^ ujabb cikket ereset meg a Brassói Lapok 16 Mike3 Imréje a maga már ismert szellemében. közöl a Patria 11 a Juventus 12 szerint. Ebben most újra r ománnak vallja magát és azt állítja, hogy minden pórusa latinsággal van telit ve. ^naszkodik a magyar állam ellen, mely 15 évi tanársága után nem ad neki nyugdijat és engedi , hogy kiadója, a Genius vállalat, ?o OOO lejnek megfelelő vételárért 20 kötetet kitevő életművének minden anyagi hasznát élvezhesse* Kijelenti, hogy egyetlen vágya Erdélyben élni és életének hátralévő napjait a magyar kisebbség és a román tömegek kiengesztelésének szentelni* Panaszkodik azonban müveinek romén kiadójára, a bukaresti Giornel cégre, mely nem teljesJti a vele szemben vállalt kötelezettségeket. Nem Erdély és a többi részek, úgymond az igazi megszállott területek, hanem Budapest,ahol 8o * -ban németek és svábok, még zsidók is uralkodnak. Hiszen még a bukaresti interparlamentáris konferencián is a sváb Gratz , a pángermán tervek kovácsoló ja képviselte Magyarországot. Most befejezi regényét, melyet "Karácsony Kolozsvárt" elmen ir ; megvárja perében a Jturia döntését s aztán jön Erdélybe, Egyébként padig Balta budapesti román sajtóat$a ohmtól szorgalmasan tanul románul..