Lapszemle, 1931. november

1931-11-13 [1379]

szerint Lényegileg nincs egyébről szó, mint a kongrufl ujabb nagymérvű csökkentéséről* ez azonban ugyiátszik nem­csak kifejezetten a kisebbségi felekezetek lelkészi karát sújtja, hanem általában a papságot A kongruát már a nem­zeti parasztpárti kormány is erősen csökkentette, de aztán az általános felháborodás folytán ezen mégis enyhített va­lamelyest egy módosító törvénnyel. Ezt a törvényt írisznnt a Jorga-Argetoianu-kormány egyszerűen rendelettel hatályon kivül helyezte, amennyiben 132.897/1931.. számú rendeletévex ugy Intézkedett, hogy a papság multévi állami fizetéséből vonassék le annak 23 %~ t a s az igy megmaradt, összegre pedig alkalmaztassák az áldozati adó, ami 15-22 % között mozog. Ez más szóval annyit jelent, hogy a papság a multévi állam­segélynek 42-%-át veszti el az 1931 év folyamán De még ez sem elegendő, hanem a rendelet visszaható erővel mondja ki mindezeket,nevezetesen, hogy a szóban forgó 23 % visszamenő leg is megtérítendő, úgyhogy a papság végeredményben mult­évi állami fizetésének mindössze egyharmadát fogja kapni ha ugyan kapja Mert a heljz et jelenleg az, hogy a papság május illetve június óta aég a lecsökkentett kongraából sem kapott semmit, lŰO-ég 5,Q lgles_ezüalL£lqat^Qgs4tahak kJ, a Btassói Lapok 13 szerint« i Külpolitika A legnagyobb bukaresti nanllapi&_lrflaa i.a..,. . ilfii ye német megvásárlásáról a tegnapi szemlében már jelentett hírt ma a Temesvári Hírlap és Bánater D Z 12 is közli , utóbbi mindössze annyi eltéréssel, hogy a Cuvantul helyett

Next

/
Thumbnails
Contents