Lapszemle, 1931. november
1931-11-13 [1379]
sült, hogy összesen 200 millió sillíng értékben jelentettek be eddig idegen valutát és devizát' A Hemzati Tanács főbizottság t hétf őn ülé sre hívták össze hogy „i-p^ata^k az u.iabb ^ ^tvi n «j cWl,boc srt ,te sokat kimondó kormányrendeletet, melyet a budget-törvény 6 §-a alapján bocsátanak ki A Riniszterközi bizottság már részletesen megtárgyalta és felállította a tarvezetet és pénteken hozzájárul a minisztertanács is A Wr H-Hachrszerint az állami tisztviselők szervezete már megkapta a javaslatot melyet több órá3 ülésen tárgyalt, aztán kimondta hogy elhárít magától minden felelősséget azokért a köve tkezményakéit amelyeket a tiszt viselő-osztály ujabb üldözése von maga után A tisztviselői kar semmiféle további áldozatokat mag nem bír A javaslat szerint a tíz évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkező tisztviselőket amermy. ben a minisztériumonként végigjáró bizottság nélkülözhetőségüket megállapítja, a korz&ny minden külön eljárás nélkül elbocsáthatja végkielégítéssel- Akiknek 5 évnél kevesebb szolgálati idejük van 1 évi fizetést kapnak,, azonfelül két évit végfcielégité&üJ Azokat a szerződéseseket akiknek állása felmondhatottar, igyaaugy kezelik : a :;. a i0 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkező kJ nevezett tisztviselőket További takarékossági rendszabály az. hogy a külön pótlékokat nunde,nütt meg szűnt a tik, az utiá talányt pedig csökkentik' - A Fresse ugy tud ja hogy 10 ^-o s létszámcsökkentés lesz az állami tartományi és községi hivataloknál egyes hivatalokat teljesen megszüntetnek., de ez mind csak a minisztériumok létszámcsökkentése után következek. Ami, niszteriumokban a 860* fogalmazási tisztviselő közül 100-11 G tisztviselőt nyugdíjaznak, átlagban minisztériumok szerint 10 - 20 £-ot. A minisztertanács szerdán erre vonatkozólag nem tudott véglegesen r.egállapodnl és péntekre halasztotta a határozatot,miután előzőleg érmti«,ésoe lépnek a közalkalmazottak szervezetével.