Lapszemle, 1931. november
1931-11-04 [1379]
'Mint a "Königsberger Allgemeine Zeitung" Írja Locker Lampson őrnagy konzervatív kép uuő és az angol külügyi hivatal volt Helyettes államtitkára a lap.kérdésére egy külföldi ügynökség londoni irodája egyik tagjának adott interjújában a Visztula-korridornak Musso-> linl nyilatkozata által előtérbe jutott kórdédéséról a következőt jelentette ki: Németországnak oka van panaszkodni, amig Lengyelország ragaszkodik igényeihez, ámbár a lengyeleknek legjobb barátai azt tanácsolják, nogy saját sorsukra való emlékezéssel, mérsékeltek legyenek. A reparáclóknak is el kell tünniök. Minden nemzetközi konferenciának, amely azoknak kiküszöbölését tűzi kl céljául, egy ide jüleg felül kell vizsgálnia a határrenűelkezéaeket is, amelyek nyiltsebet és az igazi béke-szellem megsértését képezik. /Kreuz Ztg. ü-3Ga^ Belpolit lka . Dingeldey képviselő a német néppárt gisseni gyűlésén nyomatókkal követelte a szociáldemokratáktól való elfordulást és a nemzeti szocialistáknak a kormányba való bevonását. A centrum és a nemzeti szocialisták között jelenleg folyamatban levő sajtóvitátkozástól ennek a fejlődésnek a megindulását és a megegyezést reméli, amely által egy széles nemzeti front létesíthető egy nemzeti kormány alakítására. A Berl. Tagebi. /£~5i?/ e fejtegetésekhez megjegyzi, hogy Dlngeldey már nem beszél a Brüning elleni harcról és Brünlagnek a nemzeti ellenzék által való megbuktatásáról, hanem üdvözli a centrum , és a nemzeti szocialisták közötti sajtóvitatkozást és ettől "széles nemzeti ír ont" létesítését reméli, hiszen 6 is ott akar lenni .-A szociáldemokrata párt november 2-ára lő tömeggyűlést hirdetett Berlinben, hogy a vorwarta ./8-514/ szerint kifejezésre jutassa, "hogy a munkásság nem fog tűrni Eémstországon fascista uralmat és hogy az ellen mar kezdettől fogva.a védekezésre van elhatározva. n