Lapszemle, 1931. november
1931-11-28 [1379]
A japán kínai konfliktus megoldása nem akar előrehaladni" ~ köns tatái ;iu a Temps26 vezércikke, mely már fölteszi azt""a kérdést is, hogy v&" ! jon egyáltalán megoldható-e ez az ügy nem* kell-e majd végül is azt konstatálni, hogy olyan egészen kivételes esettel állunk szemben, melyre a rendes népszövetségi eljárási szabályokat alkalmazni nem lehet Hiszen még azt is nehéz pontosan megállapítani, hogy hogyan állnak voltaképen a párisi tanácskozások, annyira bizonytalanok Japán és Kina igazi szándékai Mert valahányszor fölmerül az a remény, hogy sikerül megoldást találni, mindjárt jön egy japán vagy egy kinai jegyzék, mely újra halomra dönt mindent Japán ezúttal engedékenyebbnek mutatkozik mint eddig s kedvező hajlandóságát mutatja az is, hogy Csicsikarból meg kezdte csapatai visszavonását, fizzel szemben most Kina kezd csökönyösködni s magatartásával esetleg mindent elronthat.' Valóban, a kinai kormány legújabb jegyzékében'quasi ultimátumot intézett a Népszövetséghez azzal fenyegetődzve, hogy ha a népszövetsági bizottság kiküldésétől szá mitott 15 nap alatt a japán csapatokat vissza nem vonjak, ugy Kina kénytelen lesz a jogos önvédelmére szükséges intézkedéseket megtenni. A Temps csak sajnálni tudja, hogy Kina ilyen húrokat kezd pengetni, holott Japán e követelésbe sohasem fog belemenni, s egy efajta fenyegetésnek nem fog engedni. De meg Kina úgysem volna képes igazi háborút viselni, fenyegetődzését tehát inkább ugy kell felfogni, mint utolsó kísérletet arra, hogy a Tanácsot presszionálja.,- A Debats 27 szerint Kina nem számíthat Amerika támogatására sem, talán ez majd jobb belátásra birja.- AZ Echo 26 szerint a lanács zsákutcába jüUtt, mely