Lapszemle, 1931. november
1931-11-26 [1379]
A magyar belpolitikai helyzettel, foglalkozva az agrárpárti Venkov /£5/ hangoztatja többek között,, hogy az eddigi általában elismert nézetek és programmok revizióját most már a legismertebb magyar politikasok is hangoztatják így Apponyi Albert gróf, aki eddig minden lehető alkalommal leszólta a szomszédokat, most egyszerre a képviselőházban a szomszédokkal való kívánatos jóviszonyról beszélj sőt az eddigi magyar politikai rendszertől való eltérés mellett foglal állást, Dr* öratz volt ma_ gyar külügyminiszter, aki eddig a német-.magyar szolidaritásnak u %-• szólója volt, kijelentette, hogy Magyarország exisztenciéja biztosi* va van a Trianon mellett is. Gaál Gaszton a magyar f öldtaivesev vezére pedig kijelentette a képviselőházban, hogy nem lehet minden felelősséget . Trianonra hárítani,, A cikvirőha'k az a benyomása hogy Magyarország ideológiailag kezdi magát forradalmositani. A Szlevák /25/ "Magyarország az akasztófák árnyékában" oimü civkébea szintén foglalkozik a magyar belpolitikai helyzettel és azt mondja többek között } hogy a kormány a kisemberek érdekében nem tett semmit, csak a gyűlöletet szitott minden ellen, ami nem magyar. Most az emberek látják a vigasztalan valóságot, vétségbees , nek és a kétségbeesésükben nyaktörő ctolgokat müveinek Afrikai lap a ^evl&Jtá.ALlaft,. cimmel a Hodzsa féle Szlovenszky Sémiik /25/ bő kivonatban ismerheti a New-York Times cikkét, amelyben felhasználva bizonyos sta tisstikai adatokat megfelelőnek tartja a mostani határokat VÖzépeorépában Cikke második részében a Salovensaky Dennik iatoerté-tl Hoxczeg ?ar«tticx»ek a Pesti Hírlapban megjelent cikkét amelyben T5»»bszky Jánosnak az Bcho de Varsovit cimü folyóiratban megjelent értekezésével foglalkozik és figyelmezteti Dembsztyt, hogy trqapivus