Lapszemle, 1931. november
1931-11-25 [1379]
A szatmári "sváb" akciót tárgyalja megint a Cuvan tul 24, cikkében a szokott és már ismeretes módján rontva ki a magyarok elten, Mostani kirohanásához alapot az szolgál tat,hogy a magyar párt szatmári tagozatának elnökségét üosvay Lajos kanonok, illetve a bukaresti lap szerint szerzetes > vállalta, kinek elnöksége a sváb akcióval szemben a szatmári magyarság megerősödését jelenti * A renegát B alázs Ernő röpiratot a^ott ki a mgyj c párt ellen , melyet a Székelyföldön terjeszt a Keleti Ujség 2o szerint, még pedig aljas módon olyképen,. hogy a magyarpárt hivatalos lapjába csempészi bele Komm unis ta .üsexme.K gya núj a m iatt let artóztatta^ Gáj, Gábort* „ a kol ozsvári Korunk szerke sztőjé t, de a Nagyvárad Napló 24 szerint letartóztatása csak tévedés volt, úgyhogy állítólag már szabadon is bocsátották, A Korunk cimü folyóiratnak még soha egyetlen példánya sem érkezett a Sajtóoszály hoz, de a napilapok időnkénti ismertetéséből arra lehet követ keztetnl, hogy hasonló szellemű, amilyen annakidején a Jászi Oszkár-féle t .&uszadlk &ázad volt - Talán ez teszi érthetővé, hogy aZ'JSrdáÉyi Hírlap és Temesvári Hirlap 24 szerint Gál Gábort a letartóztatása kapcsán a bukaresti sajtó is védelmébe veszi* A .jugoszláviai román kisebbség, elnyomásáról közöl az ismeretes érvekkel tárcacikket az Universul 24 : Csak azért emlitésreméltó, mert a cikket Dragomir Silviu egyetemi tanár irta, aki ugyanebben a lapban ugyanezen a helyen-állán dóan uszit a magyar kisebbség ellen ^