Lapszemle, 1931. október

1931-10-22 [1378]

a behozatal az ismert korlátozások következtében csökkent Különösen a szeptemberi eredmény kedvező, mert ebben a hónap­ban a behozatal az előző hónaphoz képest 4.2 millióval emel­kedett, ugyanekkor pedig 7 5 millióval emelkeafctt a kivitel is. Ennek tudható be, hogy az év harmadik negyedében már ak- • tiv egyenleggel zárult külkereskedelmi forgalmunk mérlege és a kiviteli.többlet 100 ezer pengő hiján eléri a 20 milliót Ennek figyelembe vételével a június végén még 43 4 millió pen­gő behozatali többlet szeptember végére 28 5 millió pengőre csökkent,ugy hogy az év végére mindinkább valószínű, hogy ki­egyensúlyozott külkereskedelmi mérleghez jutunk Laval francia miniszterelnök New Yorkba történt megérkezéséről valamennyi lap newyorkl jelentést közöl. A Pesti Hirlap vezéicikkben foglalkozik Laval és Hoover találko­zásának jelentőségével 3 rámutat, hogy nem fellengzős önzet­lenség az, hogy Hoover segíteni akar Európán, hanem egészsé­ges okos önzés meft már Amefika is súlyosan érzi a munkanél­küliség és a gazdasági válság nyomasztó hatását Most csak az a kérdést, hogy ííoover buzgalmából mennyi rggad át Lávái­ra Franciaország helyzete még szllárdab mint Amerikáé. Fran­ciaországban még nincsenek munkanélküliek,Franciaországból még nem menekül az arany, de nagy szerencsétlensége lenne az egész világnak ha Laval ebből azt a véleményt szűrné le, hogy Franciaország még ráér és nyugottan várhat valamilyen kibon­takozásra. A világkrlzls ragállyá Franciaország számára sem lesz elkerülhető, ha gyorsan nem cselkeszenek Laval Newyorkba érkezésével kapcsolatban a Pesti Hírlap egy londoni jelentést közöl, amely szerint mérvadó kötök hangoztatják, hogy az Egyesült Államok nincs abban a

Next

/
Thumbnails
Contents