Lapszemle, 1931. október
1931-10-21 [1378]
erdősítéseknél is holott törvény'mondja ki hogy a földművelésügyi minisztérium Ingyen köteles dugványokat és magvakat rendelkezésre bocsátani. A legsúlyosabb terhet azonban az adóztatás törvénytelen alkalmazása rója n közbirtokosokra; kiktől a bruttó bevétel 2o ,1 * át követelik adóbagváb iskolásérelmet._tárgyal főhelyen a BanateT D Z 20-234,, A temesvári állami német líceum első c„ osztályának 5o növendékét már a tanév megkezdése után váratlanul szélnek eresztették azzal: hogy a közoktatás* ügyi minisztérium nem engedi meg hogy egyazon osztály bői 3 tagozat is működjék a Déli Hírlap 21 221 Páll öjffrgynek a bánsági magyar párt főtitkárának Igen éles nyílt levelét közli hogy "a bánsági magyarság árulója 8 most már összeszövetkezett a bukaresti újságíró-szervezet által is kiközösített Farkas Sándor nevü "csirkefogóval" és ezzel intéztet támadást a magyar párt ellen A kisebbségi sajtó térhódításán háborog az Ordlnea a Keleti üjság 21-24© szerint mert minden je lentéktelén erdélyi városban kát három magyarnyelvű lap is jelenik meg de egyetlen román sem s hozzá most Kis enevből híre érkezik hogy ott megindult 2 h;tedik orosz nyelvű lap pedig egyetlen román lap sincsen Mo^aalt Szentffflörj ;ylx... jjfcjyán a níres színész Kolozsvárott mint az Ellenzék 21 241 jelent