Lapszemle, 1931. október

1931-10-20 [1378]

aláírást is. Mivel a házszabályok előírják, Hogy az első alá­írás keltétől számított 14 napon kell az ivet átnyújtani s mivel az első aláifcás október 9-én kelt csütörtökig ha sikerül az 50-ik aláirást is megszerezni, feltétlenül be kell nyújta­ni az ivet. A Budapesti Hirlap és legtöbb reggeli lap ezzel kapcsolatban közlik, hogy az é±lénz ékjf gtgzBi^Í9WÍÍ$ÍíÍÍPSP feleslegesé is vált, mert a kormánynak is az a szándéka,hogy — ——— — — — — — — — a házat rövidesen összehívja, csupán az a különbség, hogy migy az ellenzék haladéktalanul kívánná a ház összeülését addig a kormány megvárja mig a 33-as bizottság munkáját befejezi s igy a parlament összehívása november első hetében meg is fog történni Egyes lapok közlése szerint már a konkrét dátum is meg van állapítva, amennyiben november o-ra vagy 4-re hívják össze a négy hónap óta szünetelő képviselőházat á_!íéP§5&Y§_y§ME?ÍCi»számát, mint tegnapi szemlénk­ben jeleztük elkobozták_ A Népszava mai vezércikkében ebből is tőkét kovácsol és a munkástömegeket azzal iparkodik nyug­talanítani, hogy egy év alatt 142 sajtőpört Indított a Nép­szava ellen a«z ügyészség, s hogy az utolsó hét valamennyi vezércikkéért sajtőpört kapott,holott a kormány megtanulhat­ta, hogy a >r épszava soha sem lesz engedelmes eszköze a kor­r.ánynak. A Népszava ügyészi üldözésére a szervezett tömegek­nek nem lehet más válaszük,minthogy csak azért is fenntartják a Népszavát

Next

/
Thumbnails
Contents