Lapszemle, 1931. október

1931-10-15 [1378]

nem egy politikai konjunktúra szüleménye, hanem ez az aktivizmus a csehországi németségnél állandó politikai irányelv, amellyel szá­molni kell és lehet. Azt sem hallgathatja el azonban, hogy ez az állandósult német politikai aktivizmus cseh részről még mindig nem találkozott a szükséges, sőt nélkülözhetetlen egyensúly-tényezővel, azzal a valamivel, ami elegendő volna méltányosság szempontjából az egyensúlyi helyzetet biztosítani csehek és németek között. Dó­rer Iván dr. iskolaügyi miniszter nyilatkozatában magától értetődő­nek mondja, hogy a németség résztvegyen a köztársaság kormányzatá­ban, úgyannyira, hogy el sem tudja képzelni, hogy csehszlovák kor­mány német miniszterek nélkül funkcionálhatna, összehasonlítást téve a mai és 10 év előtti helyzet között, egyebek között örömmel állapítja meg, hogy ma már a német nemzetiséglek ellenzékieskedése ls egész más ,sokkal objektívebb és reálisabb. A németek végre is belátták, hogy alaptalanul aggodalmaskodtak nemzeti existenciájuk biztosításáért, mert az irányító faktorok közül senkinek még csak eszébe sem jut az állam kormányzását az elnemzetlenités szolgálatá­ba szegődtetni, végül Franz Krepektől kőzöl a lap hosszabb vissza­emlékezést arra az időre, amikor Ő és német politikai barátai a csehekkel való megértésre és együttműködésre a talajt egyengették. Ezeket a nyilatkozatokat kivonatosan ismertetik: a Deutsche Land­post és ueutsche Presse /13/ ls. Ez utóbbi megjegyzéseket is füz Udrzal miniszterelnök nyilatkozatához és azt kérdezi, mit ért Udrzal az alatjt, hogy a németek együttműködését kikötésektől mentesen állit, sák a csehszlovák állam szolgálatába, A lap legalább ls ugy tudja, hogy mégis vannak holmi kikötések német részről főkép az a magától értetődő kikötés, hogy a német nép nemzetiségi karaktere és annak fejlődése biztosíttassák. Ez olyan követelmény, amelyhez a németség­nek épen az eddigi tapasztalatok alapján kell ragaszkodni. A lap

Next

/
Thumbnails
Contents