Lapszemle, 1931. október

1931-10-15 [1378]

hangsúlyozta, hogy a kormány mindig a szükségsserüsé get tartotta szem előtt, ami nem jelenti azt, hogy nem egy előre megállapított programm alapján dolgozott volna. Ennek az eredménye az, hogy Európa egyik leg­rendezettebb álifiminák tekinti ma Csehszlovákiát., amelynek valutája is a legszilárdabb . A gazdasági világválság ugylátszik elérte tetőt pontját és semmi kilátás sincs arra, hogy a helyzet egyhamar megjavuljon, Mind­amellett egyáltalában nincs ok arra, hogy Csehszlovákia pesszimisztiku­san itélj; meg a helyzetei* A világháború után konjunktúrának már vége és ugylátszik^ hogy a mai állapot még csak előjátéka egy hosszú és bor­zalmas gazdasági háborúnak^ amelynek legdrámaibb korszakát éppen most éljük át. Csehszlovákia előtt példaképen állhat Franciaország, amely 1024.-tői lQ26-ig óriási válságon ment áfc és saját erejéből annyira t alpraáliott, hogy ma úgyszólván egész Európának hitel ezője lett-Fran­ciaország radikálisan leszállította költségvetését, sőt nem riadt visz­sza attól sem,, hogy ujabb adcterhekkel sújtja a polgárságot . És éppen azért nekünk is gondolkodnunk kell arra^ hogy az állam erejét csakis a munka és a polgárok önfeláldozása adja meg. A kormány elsősorban is % a költségvetés lesz állit ás ahoz 'fogott hozzá* Hogy ha a valuta megkívánná ugy a kormány esetleg ujabb bevételi forrásokhoz is nyúlna, hogy az ál iam gazdasági stabilitását megvédhesse. Ha szociális szempontból i« gazságos is a munkanélküliek segélyezése, arra azonban állandóan t érin­tettel kell lenni, hogy ez az állampénztárt állán d5an megterhe li anél­kül, hogy bármilyen gazdasági haszon szárraazna belőle* Végül hangoztat* ta, hogy a kormány ment eeiteni fogja a közigazgatást á politikától és hogy a tisztviselők kvaliflkálásánsl csskis ónnak minős égfc , nem pedig a politikai havátartozap.dósága lesz a döntő szempont A csehszlovákiai affairek ~era egyedülállóak, csupán aa a különbség, hogy Csehszlovákiá­ban nem merték, nem merik még mos. sz ássz áz &l okosan félre állit ani 03 a

Next

/
Thumbnails
Contents