Lapszemle, 1931. október
1931-10-09 [1378]
a neki nyújtott Segítséget, Laval washingtoni látogatása_elótt a Potit Párisién /?/-bon Lucien Boraier azt fejtegeti, hogy Hoover amerikai elnöknek voltakép teljhatalma van, minden korlátozás nélkül köthet megállapodásokat. Láváinak ellenben jobban meg van kötve a keze a parlament ellenőrzése által, ugy hogy Washingtonban bármilyen nagyórdekü eszmecsere is folyik majd, döntő tárgyalásról nem lehet szó, A washingtoni tanácskozást osak mint egy kezdetet szabad tehát tekinteni, nem pedig mint befejezést. Amerikai részről minden esetre meg lesz az a törekvés, hogy Laval aló gyakorlati tervekot terjesszenek a világválság orvoslásáról, amely válságnak az ÍSgyesült Államokban uralkodó válság Í3 egyik nyugtalanító tünete A közelálló amerikai elnökválasztás is arra készteti az elnököt ós híveit, hogy rokonszenvre hangolj fik maguk iránt az amerikai tömegeket, természetesen nem azáltal, hogy az Amerika r.é« , szóról elkövetett hibákat tárják fel, hanem azzal, hogy Európa hibáit fogják ostorozni és orvoslásukat igórni, elsősorban a leszerelés kérdésében; Laval ilyenformán nem könnyű tanácskozásoknak néz elébe, könnyebbé teszi azonban a helyzetét az a tény, hogy Franciaország ma Európában a legegészségesebb ország Magyarország., ' Szept 'JQ-án. • A Róveil Ouvrier c Nanoyban megjelenő lap/TTJabb hosszú cikket kl ? zöl a magyarbarát Gábriel Gobron tollából. A cikkiró ezúttal a trianoni szerződós szörnyűségeinek vázolása folyamán a hazájukból * és otthonukból kiüldözött magyar menekültcsaládok Auguszta-telepi nyomorát festi le megrázó szavakban. A budapesti Auguszta telepre kell mennie annak, aki qeg akarja érteni és átérezni azoknak a magyaroknak a vórtanuságát, akik a cseh, román és szerb üldözés elől menekültek. Srre az üldözésre .'ellemző Bratianunak egy angol uj sági ró előtt tett