Lapszemle, 1931. október
1931-10-08 [1378]
hát a cseh kereskedelemügyi minisztérium saját hatáskörében engedélyt adott ö'óo waggon jugoszláv gabona bevitelére, A lap szerint a kereskedelemügyi minisztérium ezt az engedélyt a külügyminisztérium kifejezett kívánságára adta meg, amely súlyt helyezett arra, hogy a Jugoszláviával létrejött megállapodásokat a valóságban végre ls hajtsák. . Magyarország . A Páneurópai Unió magyarországi híveinek legutóbbi ülésén előtérbe került annak szükségessége, hogy a dunamenti államok gazdasági helyzetén segíteni kell és módot találni ezeknek gazdasági kooperációjára, Írja budapesti keltezéssel a Prager Tagblatt /6/. Magyar kezdeményezésre felmerült az a gondolat, hogy a dunamenti államok között is létre kell hozni egy olyan gazdasági bizottságot, aminőt Németország és Franciaország között hívnak életre azzal a feladattal, hogy a kölcsönös érdekeket egymással összeegyeztesse és megtalálja a módot az összes dunamenti népek gazdasági életének felvirágoztatására. Ez a gazdasági együttműködés nem jelentené az egyes országok nemzeti érdekeinek feladását, de mindenesetre nagyban hozzájárulna a ma még függőben levő politikai kérdések kedvező szabályozásához is. Ez a magyarországi szervezet e gondolat megvalósítása érdekében haladéktalanul lépéseket is fog tenni, hogy az érdekelt államok közös tanácskozásra jöjjenek össze. Egy hortobágyi látogatás benyomásairól Igen kedves hangú cikkben számol be Elsa Grailich, a Grenzbote 6-lki számában.