Lapszemle, 1931. október

1931-10-31 [1378]

fordította Mussolininak nápolyi beszéde. Sz a beszéd oly hatalmas visszhangot keltett Európában, sőt világszerte, hogy valósággal már sodsorba szorította vissza a washingtoni látogatás jelentőségét, az ott folytatott aszmtoserekről a világ egr ravaszul és homályosan meg­fogalmazott kommünikét kapott, amelyben sánden fontos kérdést c s ak kerülgetnek,mindenről csak félnyilatkozatokat ta sznek és mindan hozzá­fűzött várakorást függőben hagynak. Bzzel szemben azok a kijelenté­I sek, amelyek Nápolyban hangzottak el, egyénesen a problémák szivébe találnak»mint a kihúzott kard és rámutatnák azokra a fájó kérdósekra, amelyek méltán foglalkoztatják a világ közvéleményét; Furcsának látsz­hatik a demokrácia lovagjai, és apostolai számára, da mégis igaz as, hogy éppen a fasizmus és éppen Mussolini fasiszta kormánya az, amely tényleg megvalósította a nyilt diplomácia elveit, amelyek arról az ol­dalról csak prédikáltak^ Természetes* hogy Mussolininak abba a beszé­débe is több oldalról belekapaszkodnak és polemizálni szeretnének vele. de ehhez olasz részről már hozzá vannak szokva^ Kezdik az okvetetlenke­dést azzal, hogy szándékosságot szeretnének felfedezni abban, hogy a nápolyi beszéd feltűnően egy időbe esett Grandi külügyminiszter berli­ni látogatásával, Bgyes lapok tovább is mennek és holmi pénzbeli segít­ségekről mesélnek, amelyeket a fasiszta kormány - miután Franciaország­tól nea tudott kapni - Német országtól igyekszik megszerezni. Ami ezt a magyarázatot illeti, a cikkiró szerint, aki ismeri a nőmet pénzügyi helyzet jelenlegi állását, az első pillanatban mesének minősíti ezt a magyarázatot. Itália különben is azon az elvi állásponton van, hogy kölcsönt senkitől sem kór és nen fogad el, mert nem akar holai kölcsö­nök révén olyan kényes területre té^dni, amelyben féltékanyen őrzött cselekvési, szabadságát veszélyeztetve latnát Itália segített magán ugy,

Next

/
Thumbnails
Contents