Lapszemle, 1931. október

1931-10-26 [1378]

szenátor Dr Medinger felszólalását, amelyben érdekes utalás törté­nik az expozénak magyar vonatkozású részére is A szenátor ugyanis tudomásulvéve azt, hogy Benes külügyminiszter oéKepolitikájának őszin­teségét hangoztatta és baráti hajlandóságát hangsúlyozta a három szomszédállam Irányában, Magyarországot illetőleg igy nyilatkozott Nagyon ls kegyetlenül megcsonkították Magyarországot és idézték fel annak gyűlöletét Nagyon is meggondolatlanul és számtalan csekélysé­gekkel sikanirozták azt. A kereskedelmi megegyezés hiánya nemcsak Magyarországot érinti súlyosan és taszitja azt a fizetésképtelenség lejtője felé, hanem közelről is súlyosan érint bennünket is-.,. .. . ­A Magyarország irányában elhangzott baráti kijelentéseket a minisz­ter urnák már jóval előbb kellett volna hangoztatnia .... Egy pár mondattal később ezeket mondja* Egy pár szóban a külügyminiszter ur egy dunaföderációs elgondolás ellen nyilatkozott Errevonatkozólag a Dékeszerződés után öt évvel még meg volt a lehetőség. Ezt a lehető­séget azonban a miniszter ur elpasszolta, ami egyik legsúlyosabb hi­bája az osztrák-magyar egymást klegészitő gazdaság szétrombolása után. Egy Magyarországgal való különleges megállapodás ellen szól­nak egyrészről a mi agrárérdekeink, másrészről az uj magyar ipar ér­dekei. Egy Ausztriával való megállapodással szemben pedig a mi erdé­szeti érdekeink és arról az oldalról az erősen konkurráló ipari ér­dekek. Németország nélkül, amely minden tekintetben a legtekintélye­sebb fogyasztó területet jelenti, semmiféle kombinációnak nincs ér­telme .. Ugyhiszem - végezte szavait Medinger szenátor - a miniszter ur már maga is belátta, hogy valamit szétrombolni sokkal könnyebb, mint összekovácsolni. A Grenzbote /zZ/ vezércikkében foglalkozik a_ szlovák regio­nális intézet legutóbbi ülésén elhangzottakkal, ahol ismét kes_erüen felpanaszolták azt a tényt, hogy a tótvidék szükségletei és kivánsá-

Next

/
Thumbnails
Contents