Lapszemle, 1931. október
1931-10-26 [1378]
nemzetközi megállapodás értelmében a Gozsdu-alapitvány kérdésének rendezésére magyar és a román kormány között már májusban megindultak a tárgyalások* A két állam megbízottal május havában Nagyszebenben ültek össze tanácskozásra, amely szívélyes mederben .folyt t le,. A tárgyalóblzottságok azonban munkájukat sem fejezhették be és most október 21 és 23 között újból tanácskoztak, ezúttal Budapesten A Oozsdu-alapitvány llkvidaiásása vonatkozólag a budapesti tárgyalásokon sem hoztak döntést, mert a két állam megbízottai szükségesnek látták, hogy tffzonyos kérdésekre kormányuk utasítását újból kikérjék. Magyarq rsz ágról a Quvan tift 24*2339 ujabb cikket ereszt meg a maga szokott modorában Ezúttal újra hangoztatja, hogy Revíziós Liga likvidálás előtt áll; De azért a magyarok nem nyughatnak Iámét azt állítja a lap, hogy a székelyudvarhelyi katholikus nsgvgyülést, majd ezt követően a nagyváradi református hetet, azután pedig aa aradi kongrsganlsta kongresszust Budapestről rendezték meg. Végül minden közelebbi adat nélkül, őe mint igen sulyos valamit jelenti a lap azt hogy a magyar hadseregből nagyarányú elbocsátások történtek ugyan f eü*ly.ett azonban beyezf tt^k a köt a lsz$ rozást«. iM^M^ar^rsza^iiaeffizel^ségl •parftargyal a SletevöJfagafelátt 25-17559. Hessheimer láibáiy H»srg#sshalojB, illetve tiítú a lap mondja? strass-aommarelH község bírája fcérte, hogy.a 'kajta-via.• szabályozási társulat elnöki, bizonyos szabó s a tárna-