Lapszemle, 1931. október
1931-10-23 [1378]
gatlv volt. A cikk csak röviden regis z t rá 1 j a,__hog_y_a Benes-féle expozé baráti kijelentéseket hangoztatott_ Magyarország felé és ugyanúgy Lengyelország felé is ama bölcs elgondolás szerint, hogy nem lehessen tudni mikor fog rászorulni, A külügyminiszteri expozéból egyébként ismét kicsendül az apai büszkeség hangja a kisentente apjáé és ismétlődött az a megállapítás is, hogy az Itállához való viszony jobb is lehetne AZ azonban nem egészen világos a lap szerint, amit Benes a középeurópai kisállamok együttmunkálkodásáról és közeledéséről mondott. Ö ugyan határozottan elutasította egy politikai, vagy gazdasági középeurópai egység túlhaladott elgondolását, de ugyanekkor és szinte ezzelszemben azt hangoztatta, hogy kell egy kialakult tervnek és programúinak lenni a jövőre nézve, A lap szerint ezen a ponton kívánatos lett volna nagyobb szabatosság vagy, amint a miniszter mondotta valami konstruktív és pozitív, A jövő évre tervezett leszerelési konferenciát illetőleg a lap szerint Benes nagyon mérsékelt optimizmust táplált. Mindent összevetve azonban megállapítja, hogy Benes külügyminiszter a •mai helyzetet temperamentumának megfelelő nyugodt optimizmussal Ítéli meg, dacára annak, hogy egyáltalában nem hunyt szemet azok előtt a veszélyek előtt, amelyek a jövőben jelentkezhetnek. A Deutsche Presse aggodalmaskodik, hogy_a_németnyelvü_yaj_ sutasokat ismét a rostálás és kidobálás veszélye fenyegeti, mert mint értesül a cseh államvasutaknál ugy akarnak ujaub létszámapasztást végrehajtani, hogy a német nyelvű vasutasok cseh nyelvtudósát ismét szigorú vizsgálat alá fogják venni. Magyarország. Budapesti keltezéssel és K-jelzéssel feltűnő cikket közöl __.— a Prager Presse 721/, melynek elmében azt a kérdést veti fel, vaj1 Ll 'V UQ(\ K szekció