Lapszemle, 1931. szeptember

1931-09-25 [1377]

Romániát ezért a méltányos és wtoerséges törvényéért,amelyet most román illetékes helyről is "visszaélésnek" minősítenek _t*£MÍJí-L_Jen.ő^ a megindult román offenzívét ismerteti ma AZ Erdélyi Hírlap 24-3965 is Tudvalévő^ogy az amúgy ls válságos magyar kisebb ségi színészetet az uj korm-őnvuralom most & legteljesebb "•szabadság" jegyében óhajt j* egészen megsemmisíteni ^meny­nyiben az eddigl szigorú korlátozások után kimondotta a kul­tuszminisztérium,hogy minden biztosíték nélkül is bárki megkaphatja a magyar színigazgatói engedélyt ? aki mindössze 12 leies okmánybélyeggel felszerelt kérvényben kéri,.Ezt a veszedelmet Igyekezett megelőzni Janovics Jenő azzal r hogy megszerezte a kolozsvári mellett a nagyváradi^aradi és temes vári színházakat és Így egy afféle magyar szinház-karteüt hozott létre Ez a román sovinizmusnak természetesen nem tet­szik ,mivel a magyar szlnésat igy mégis életképessé lenne,A Cuvantul mér a minap támadta Janovics akcióját 5 azzal s hógy ezt Janovics nyilván csak magyarországi pénzzel tudja megva­lőslt*ni>Az Erdélyi Hírlap ma : jelenti s ,hogy ilyen értelemben csakugyan denunciálások is történtek,maga Sadoveanu 3ziné­szeti vezérigazgató pedig nyíltan kijelentette; *Janovics Jenő kartellirozásl kísérlete nem felel meg terveinknek, tehát kartelljogot nem fdsgunk részére biztosítani * Álla mel lenes izgatásnak számit,ha egy zsidó nyíl­tan magyarnak vallja magát-. A legutóbbi népszámláláskor r Hexaer Béla vegyészmérnök cikket irt,felszólítva az erdélyi zsidókat,hogy magyarnak vallják magukat.Emmlatt most bünvá­di eljárás indult ellene államellenes izgatás elmén az gr­délvi Hírlap 24-3965 Szerint. ORSZÁGOSLJSVÉLTÁK ^rh

Next

/
Thumbnails
Contents