Lapszemle, 1931. szeptember
1931-09-30 [1377]
történt vasárnap délelőtti fogadtatásáról szóló tudósításában a Berl. Tagebi. A8-457/ szószerint ismerteti Laval francia miniszterelnök kijelentéseit, amelyekből vastag betűkkel emeli ki azokat a szavakat, hogy "a gazdaság mezején azonnal a tettekhez foghatunk, cseleiédni fogunk, egy német-francia bizottság alakjában közösen akarjuk kovácsolni a szerszámot." A látogatás kommentálásában Rudolf Olden a Berl. Tagebl. /z9-458/ vezércikkében azt a körülményt emeli ki, hogy az 1878-iki berlini kongresszus óta, amelyen waddington külügyminiszter, volt Franciaország képviselője, nem volt francia miniszter hivatalcs misszióban Berlinben. Ez mutat ja.a két legutóbbi nap nagy jelentőségét és ez volt az, amit Laval pohárköszöntőjéüen kifejezésre akart juttatni, A cikkíró a nacionalista lapokkal polemizál, akik szerinte belpolitikai és nem diplomáciai céllal kicsinylik le a tárgyalások jelentőségét. Üdvözli a nagy bizottság kiküldését, amely jó szolgálatokat tehet elsősorban a maradéknélküli kiegyezés előkészítésében.- Dr. Fritz Klein főszerkesztő a DAZ./£9-445/ élén többek között megemlíti, hogy a francia miniszterek Berlinben, mint várható volt, teljes udvariassággal fogadtattak, sőt megérkezésüknél H tüntetés volt a béke érdekében is r . Éljenzést lehetett hallani,és ha nem is osztjuk egészen - úgymond a Times véleményét, hogy e lelkes tömegnél csak polgári ruhába bujtátott bűnügyi rendőrökről volt szó, akiket hozzátartozóik kísértek el, ugy az igazság érdekében mégis sajnáljuk, hogy nem titkolhatjuk élénk szkepszisünket e tüntetésekkel szemben, ue azt is • hallottuk, hogy magukra az államférfiakra a Friedrich stressei pályaudvar melletti tüntetések sokkai kisebb benyomást tettek, mint az Adlon-szálló előtt váró nagy tömeg, amely, amikor a miniszterek odaérkeztek, csak némán emelte meg kalapját és csendes maradt, A francia miniszterek megérkezésének napján Hamburgban más megnyilat-