Lapszemle, 1931. szeptember

1931-09-28 [1377]

és berlini keltezéssel emliti, hogy német körökben a versaillesi szerződés fölött elért ujabb győzelemnek tekintik azt a körülményt, hogy a Berlinben ellátogató francia államférfiak hivatalosan kér­ték, hogy Hindenburg elnöknél - akit annakidején a versaillesi szer­ződés *£8. szakaszában entente-haditörvényszék elé állítandó háűorus bűnösként bélyegeztek meg - most látogatást tehessenek. Tov_áj3bfclyjL_k_a ga_bona-Íuport_ körüli; háborúskodás Jugo­szlávia és Csehszlovákia között. 25-ikl lapok szerint Pozsonyban e napokban ismét 450 waggon jugoszláv gabonát árvereztek el. Magyarország . Duna-föderáció mindenáron, jyzt a cimet adja a Grenzbote A5/ egyik jelentéséne_k,_ amelyben a_Narodni_ Pollt i_ka eg_ylk_ leg_utó_b_­bl cikkéből vesz át részleteket. Hangsúlyozza a cikk érdekességét, amennyiben tájékoztatást ad arról, miként vélekednek jelenleg Genf­ben és Parisban e kérdésről. A francia felfogás általában az, hogy egy ujabb középeurópai politikai alakulás a klsentente kiegészítője lenne olymódon, hogy ebbe bekapcsolódnak Ausztria és Magyarország. Á kisententenak ilyen formában tervezett kibővítéséhez előfeltétel azonban az, hogy az emiitett két ország mondjon le a Habsburg-restau­rációról, amivel azután kiküszöbölődne az a legkényesebb pont is, amely ezt a két államot a kisententetol elválasztja, ugyancsak a Narodni Politika szerint francia körökben az a meggyőződés uralkodik hogy irányadó csehszlovák körök nem idegenkednek a magyar-csehszlo­vák határnak kiigazításától, úgyhogy ez a kérdés is kedvező elinté­zést nyerhetne, A Narodni Politika informátora ínég azt is hangoz­tatja, hogy igen komoly tárgyalások lesznek folyamatban, amelyeknél az iniciativa Franciaországból jönne. Középeurópának újbóli szabá­lyozása úgyis elgondolható lenne„ hogy Németországot felvennék a

Next

/
Thumbnails
Contents