Lapszemle, 1931. augusztus
1931-08-28 [1376]
lió__7oo_ezer ki járó 6 mit/arany"márka jóvátételről, és ezen összeg teljes megfizetéséhez ragaszkodik,mert ellenkező esetben a /?örög költségvetés felborulásától kell tartani.Venizelos nyilatkozata kiemeli még a görög külpolitikának függetlenségét,amiért minden szövetségre irányuló kísérletet vissza kell utasítani. Magyarország A Prager Presse /&7/ vezércikke a Káró lyl kormány megala kulásával és programijával foglalkozi k,8 azt irja,hogy semmi sem jellemzi jobban az ország gazdasági és különösen pénzügyi helyzetét,mint az a körülmény,hogy előkelő politikusok,volt pénzügyminiszterek és kiváló szakemberek a legmagasabb helyről jött közbelépés dacára Sem voltak hajlandók a pénzügyi tárcát magukra vállalni Habár z általános érdeklődés a gazdasági problémák felé fordul, mégis az annyira fontos belügyi tárcának egy teljesen uj emberrel való betöltése nagy neglepetést és számtalan következtetést vont maga után«Az uj belügyminisztert csak mint erélyes embert és mint Gömbös barátját ismerik«Ha nem is volna annyira szembeszökő,hogy az uj kormányt gróf Bethlen alkotta meg..ugy már maga az összeállíts sa sem indokolhatná azt,hogy az ellenzék bizalomiual viseltessék iránta.Ezekben a nehéz időkben azt remélték,hogy az összes önzetlen erőket fogják egymásmellé sorakoztatni, s ezzel szemben azon pártpo.. * tika uralmának meghosszabbítása látható,amelyet az antidemokratikus választás hozott létre- Az eddig tapasztalatok azt mutatják,hogy a miniszterelnökségi államtitkár búcsúbeszédében foglalt az a megál la pl t ás, hogy továbbra is gróf Bethlen marad a nemzet vezére,- nem röpke szó,hanem pozitív valóság.