Lapszemle, 1931. augusztus

1931-08-07 [1376]

I Belpolitika, A képviselőházat a 53-as bizottság megalakulása után bi­zonytalan időre elnapolták, A napirendi vitánál a szocialisták bot­I rányt provokáltak és a munkanélküli tömegek uszításéval próbálták NE meghiúsítani a képviselőház elnapolását A Budapesti Hirlap rámutat, hogy mindenki emlékezhet rá, hogy annakidején épen a szocialisták I sürgették az országos bizottság kiküldését. Mikor aztán a bizottság a törvényjavaslatban megszületett ők voltak az elsők, akik elutasí­tották maguktői a bizottságban való részvételt és minden módon meg­akarták akadályozni a felhatalmazási törvény sürgős letárgyalását, Most aztán, hogy a felhatalmazási javaslatot a magyar törvényhozás mindkét háza megszavazta, az utolsó pillanatban a munkanélküliek és az utca uszításával próbáltak zavart kelteni, A Budapesti Hírlap ^ vezércikkében azt mondja, hogy ebben a tüntetésben egyenesen az or­szághoz való hűtlenség nyilvánult meg A 33-as bizottság az összes lapok közlése szerint ma összeül és permanenciában marad. Ugyanekkor közlik a lapok, hogy Hadik János gróf lemondott a 33-as bizottsági tagságáról» A kereskedelmi kamara és a különböző gazdasági érdekelt­ségek, igy a Tébe és Gyosz is, a pénzforgalmi korlátozások lebontá­sát sürgeti és a legkülönbözőbb tervek merülnek fel az ország pénz­ügyi helyzetének belső szanálására * Az Est és az u.1 Nemzedék hasáb­jain megjelent Frledmann Ignác dr. ügyvédnek igen jelentős közgaz­dasági szakembernek a tervezete, amely széles körben élénk visz­hangot keltett, amely már pethlen miniszterelnök és wekerle pénz­ügyminiszter előtt fekszik, A Friedmann-féle tervezet azt mondja, hogy a legfőbb gond ebben a pillanatban annak a ^00/000.000 pengő­nek az előteremtése, amelynek segítségével az államháztartás egyen-

Next

/
Thumbnails
Contents