Lapszemle, 1931. július

1931-07-25 [1375]

^[fr 51 Külpolitika. A londoni konferencia eredményéit a világsajtó különböző­képen itélí meg A magyar lapok most regisztrálják a londoni Jelen­tést, hogy az angol lapok a legkevésbbé sincsenek megelégedve a kon­ferencia eredményévei.A Times nyíltan azt mondja, hogy a konferenci­án megszövegezett ajánlásokat már egy héttel ezelőtt minden konfe­rencia nélkül el lehetett volna intézni, A nemzetközi Jegybankok­hoz intézett hasonló tartalmú figyelmeztetéssel, A világ azt hitte, hogy a konferencián meg fogják beszélni a Jóvátétel kérdését és a nemzetközi terhek revízióját, de ez nem történt meg. Ezzel az angol skeptikus hanggal szemben a francia és a német közvélemény blziVodő és a párisi lapok is ugy vélekednek, nogy a né met-francia vlszo i / szemmel láthatólag Javul Különösen optimista Laval francia minisz­terelnök, aki a párisi sajtónak adott nyilatkozatát azzal kezdi,hogy megnyílt a Jövő utja és ugy remény született Londonban. A Berl- Tagéul, azt hangoztatja, hogy ütött a komoly béke politikájának az órája, amikor mindkét fél garanciákat ad ugyan egy­másnak, de kap is értük valamit, A francia-német közeledés lehető­ségének Jellemző tünete, hogy Parisban a Philiphe Lamour szerkesz­tésében megjelenő -Plán " folyóirat már egy német-francia vámuniós •ervet közöl és egy német-francia föderációról álmodik, amelynek ke­reteit a kővetkezőképen vázolja: 1, vámunió Németország és Francia­ország között ^politikai uniő Németország és Franciaország között, 3, pénzügyi egység, vagyis közös valuta a francia oank és a német Birodalmi Bank együttes aranykészletének biztosítékával- A Pesti Napló berlini tudósítója különösen kiemeli a Berlinben növekedő op­timizmust s hogy milyen nagy reménykedéssel várják Mac Donald, Hen­derson és stimson berlini látogatását, A Pesti Napló római Jelenté­kKÍ,$3Li£x r. « -7 ORSZÁGÚű : 'c'Jikx

Next

/
Thumbnails
Contents