Lapszemle, 1931. június

1931-06-30 [1374]

folytatott képviselőházi vitát befejezték június 26,.-áa s a koaliciós többség elfogadta az előadói illetve a vizsgáló bizottsági jelentést amelyben kimondották hogy a Stribrny ellen felhozott vádak inuokolttá teszik a becsületességéről alkotott kedvezőtlén véleményt s a jelen­tést kiadja a kormánynak további eljárás céljából Peltünő volt, hogy a szavazásnál Kramár a nemzeti demokrata párt vezére nem volt .jelen ős i gen sok agrárpárti és cseh néppárti képviselő is hiányzott,- A Mem« zeti demokrata Národni Politika a Stribrny-esettel kapcsolatban irja hogy egyes politikai pártok azt hitték, hogy az állami önállóság meg­szerzése mérhetetlen lehetőséget biztosit majd a pártoknak és személ yek­n ek anyagi eszközök megszerzésére .. Nem gondoltak arra, hogy ezzel mind­inkább me grendül az állam egész aparátusa,, mert az utóbbinak közre­működése, vagy legalább is csendes passzivitása nőikül a párt és sze­mélyi politika nem érvényesülhetett volna olyan nagy mértékben mint ahogy érvényesült és ma is érvényesül A tisztogatási harcot meg kell indítani, elsősorban azért,. hogy, az állami közigazgatás megtisztuljon a politikai pártok protekcionizmusától ós korrupciójától, mely pártok­nak párt vagy személyi kívánságai érvényesítésénéi szükségük van a bü­rokráciára. Az állami hivatalnoki kar minden kategóriájában is sok a jogosult nyugtalanság, főleg a protekcionizmus és a korrupció meggyő­keresedáse miatt. Mips oh vasutügyi miniszter , a néne t nyelv ell en cimmel jelentettük június 15 -i lapszemlénkben, hogy Mlcsoch miniszter Kassán félbeszakította Eorach németnyelvű beszédét s felszólította, hogy beszéljen•szlovákul vagy csehül, Korach miklós ős Levkovics ¥e­• rencz & Kassai Újságban /Zö/ kijelentik, hogy a P.M H,-nak errevonatkoző

Next

/
Thumbnails
Contents